„A kutatási hálózat a magyar KFI-rendszer egyedülálló értéke, amely eredeti diszciplináris összetételében képes a legjobb teljesítményt nyújtani. Ezért érvel az Akadémia kezdettől fogva a hálózat egyben tartása mellett, és tartja fenn készségét a kutatási hálózat befogadására” – írta közleményében az MTA vezérkara: Freund Tamás elnök, Kollár László Péter főtitkár, Erdei Anna főtitkárhelyettes.
Kedden derült ki, hogy formálisan az ELTE kérésére, de valójában kormányzati utasításra szétszednék a HUN-REN kutatóhálózatot, és négy kutatóközpont (Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) az egyetemhez kerülne. Mint korábbi cikkünkben írtuk, ezzel sem az Akadémia, sem a kutatóközpontok vezetői nem értenek egyet.
„Amennyiben a kormány mindenképpen le akarja választani a HUN-REN-ről a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontokat, akkor az Akadémia – ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját – kész a négy kutatóközpont átvételére. Ennek feltétele, hogy a kormány ezt elfogadva a HUN-REN kutatóhelyeivel egyező költségvetési forrásokat biztosítson számukra” – írják a közleményben.
Hozzáteszik: „A megváltozott helyzetben meg kell vizsgálni a kutatóhálózati használatban lévő akadémiai ingatlanok megvásárlásával, az ingóságok ingyenes átadásával és az akadémiai tulajdonban maradó kulturális javak, adatbázisok használatával kapcsolatosan előkészített MTA–MNV Zrt.-megállapodás érvényességét.” Az MTA tavalyi közgyűlése ugyanis úgy határozott, hogy 80 milliárd forintért eladja az államnak a HUN-REN kutatóhálózat által használt ingatlanokat, azok pedig a kutatóintézetek elszakítása után is az Akadémia tulajdonában maradtak.
Egy lapunknak nyilatkozó intézetvezető ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a kormány ebbe belemegy, hiszen ő szakította el 2019-ben az MTA-tól az intézethálózatot.
Freund Tamás ajánlata azért fontos, mert ezzel az Akadémia elnöke nyíltan szembemegy a kormány terveivel,
jóllehet alapvetően nem ez a hozzáállása – amit nemrég a HVG-nek adott interjúban is részletesen kifejtett: