„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz, de a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kezdeményezésére a HUN-REN kutatói demonstrálni fognak a kutatóhálózat szétszedése ellen. FRISSÍTETT
Teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy a kutatók elutasítják a HUN-REN tervezett szétdarabolását, ami során a négy bölcsész-, és társadalomtudományi kutatóközpont, mintegy 1200 fővel átkerülne az ELTE-hez – ez derült ki a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában csütörtök kora délután véget ért dolgozói fórumán. Vita csak abban volt, hogy a tiltakozás milyen formáit válasszák. Végül abban egyeztek meg, hogy első lépésként pénteken, a HUN-REN Alkotmány utcai székháza előtt demonstrációt tartanak, és átadják a tiltakozó petíciójukat, melyet a HUN-REN vezetésének, és Hankó Balázs miniszternek címeznek.
A petíció, melyt ITT lehet aláírni, így szól:
Nem véletlen a helyszín- és időpontválasztás, mert holnap délután négy órakor fog összeülni a HUN-REN irányító testülete, mely a végső szót kimondja a Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont elszakításáról.
A 9 tagú testület ma már 8 főre apadt, Hunyady Lászlónak távoznia kellett, mert közben szabálymódosítás következtében intézetigazgatók nem lehetnek tagja a grémiumnak, márpedig ő az Enzimológiai Intézet vezetője. Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója pedig nem szavazhat, mert ilyen ügyekben csak a tudósok dönthetnek. A testület összeállításában az MTA-nak is volt szava, és néhányan ellene vannak a tervnek. A grémium nemcsak az ELTE ajánlatáról tárgyal, hanem Freund Tamás MTA-elnök felvetéséről is, hogy, ha mindenképpen szét akarják darabolni a kutatóhálózatot, akkor adják vissza a humán intézeteket az Akadémiának.
Forrásaink szerint azonban nagy a valószínűsége, hogy az irányító testület tagja nem mernek szembe menni a kormány elvárásaival, azaz hozzájárulnak az intézetek ELTE-nek való átadásához. Annál is inkább, mert főleg természettudósokból állnak. Ők pedig több forrásra számíthatnak, ha a négy humán kutatóközpontot elcsatolják tőlük.
Ezt a döntést vetíti előre, hogy az előzetes tervekkel szemben a kutatóközpontok, és a kutatóintézetek főigazgatói mégsem állnak ki közösen a terv ellen. A TDDSZ fórumán elhangzott, hogy elsőként Lévai Péter fizikus, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója jelezte, hogy nem kíván csatlakozni a tiltakozáshoz. A HVG kérdésére nem kívánta indokolni a lépését, mondván, ezek belső ügyek, melyek nem tartoznak lapunkra. „Ekkor még azt gondoltuk, hogy így is érdemes kiállni, de időközben egyre többen bizonytalanodtak el” – mondta a fórumon az az egyik intézetvezető.
Hétfőn lesz az ügy következő fordulója, ekkor dönt ugyanis az ELTE szenátusa a kutatóközpontok átvételéről. Ám ez csak formalitás, mert ilyen jellegű, és költségvonzatú döntést csak a fenntartó hozhat. Ám a szenátus ellenében nehéz volna az intézeteket átadni az egyetemnek. Forrásaink szerint azonban nincs nagy valószínűsége, hogy a szenátus ellenállást mutat majd.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.