Együttműködtem, mégis órákig térdepeltettek hátrabilincselt kézzel, halálfélelmem volt – személyes beszámoló a rendőrség gödi drograzziájáról

Soha, semmilyen bűncselekményt nem követett el, kábítószerrel nem kereskedett, a hatósággal pedig együttműködött az a férfi, akit tucatnyi másik bulizóval együtt a gödi Homokszigetről vittek el a drograzziát tartó rendőrök. A HVG-nek megszólaló férfi aránytalannak és indokolatlannak tartja az erőszakos, durva fellépést, és állítja: mentőmellény nélkül ültették hátrabilincselt kézzel a motorcsónakba.

  • HVG HVG
Együttműködtem, mégis órákig térdepeltettek hátrabilincselt kézzel, halálfélelmem volt – személyes beszámoló a rendőrség gödi drograzziájáról

„Nem adtam el, nem vásároltam, nem is birtokoltam semmilyen kábítószert, mégis órákig térdepeltettek hátrabilincselt kézzel a földön, és ezután még volt rosszabb is” – mondta a HVG-nek a Gödnél, a Duna váci ágában lévő Homokszigeten tartott rendőrségi drograzzia egyik eljárás alá vont szereplője. A férfi – akinek kérésére a valódi nevét nem közöljük, csak Sándorként hivatkozunk rá – elmondta, hogy ő is ott bulizott a szigeten azon a júliusi estén, amikor valamivel éjfél előtt a bokrokból előrohantak a rendőrök és elkezdték a földre vinni, megbilincselni az embereket.   

„Nem volt nálam semmi, drogkereső kutyával is átkutathatták volna a holmimat, szóval teljesen együttműködő voltam, mégis hátracsavarták a kezem, majd többedmagammal mintegy 3 órán át térdepeltettek a földön, megbilincselve” – állította, hozzátéve: azért kellett így várniuk ilyen hosszú ideig, mert motoros gumicsónakkal kisebb csoportokban vitték el a rendőrök a szigetről az embereket. Végül ő is bekerült egy csónakba, de az utazás horrorisztikus élmény volt. 

Sétahajókázni megyünk, ezzel poénkodtak a rendőrök, de én például nem kaptam mentőmellényt, hátrabilicselt kézzel utaztam, éjszaka a sötétben, a hullámzó vizen, szóval konkrétan halálfélelmem volt.

Attól tartott, mi van, ha rosszul lesz, vagy baleset történik, léket kap vagy felborul a hajó, rajta pedig nincs mentőmellény, ráadásul összebilincselt kézzel esik a vízbe, ahol meg is fulladhat.  

Az esetről kiadott szűkszavú rendőrségi közlemény se a bilincsben térdepeltetésre, sem a szabályosnak és biztonságosnak aligha nevezhető csónakos szállításra nem tért ki, csak annyit írtak, hogy „a DELTA Program keretében tartott ellenőrzés meghozta a várt eredményt. Göd külterületéről – egy közel 120 fős rendezvényről – 13 személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak. A gyorsteszt tíz esetben támasztotta alá a gyanút.” A rendőrség által közzétett felvételen amúgy ilyen volt a bilincselés.

Sándor a HVG-nek azt mondta: „Dunakeszire mentünk a rendőrkapitányságra, ott mindenkitől vizeletmintát vettek, és igen, elismerem, nekem is pozitív lett THC-re”. Elmondása szerint azonban gyógyászati célból fogyaszt THC-származékot, gyógyszerrezisztens epilepszia miatt szív füvet. „Semmi mást soha nem fogyasztottam, és 4 éve egy csepp alkoholt sem ittam, éppen az epilepsziám miatt, amit már számtalan gyógyszerrel kezeltek, de az utóbbi időben a gyógyszerek már nem igazán segítettek, a rohamokat csak így tudtam elkerülni”.

Sándor állítja, soha nem követett el bűncselekményt, azon az estén is együttműködő volt a hatósággal, ezért aránytalannak és indokolatlannak tartja az erőszakos, durva rendőri fellépést. „Tudom, hogy Magyarországon az orvosi célú kannabisz-használat sem engedélyezett, de nekem már csak ez segített az éjszakai rohamok elkerülésében, amik egyébként életveszélyesek, nem kívánom senkinek azt, amikor egy-egy ilyen roham után véresre harapott szájjal, magamat össze-vissza ütve-verve ébredek, és talán csak a szerencsén múlt, hogy nem haltam bele egy ilyen rohamba” – mondta, és feltette a kérdést:  

Jogom van nekem egészségesen élni Magyarországon, vagy el kell költözzek ehhez egy másik európai országba, ahol receptre és orvosi kontroll mellett engedélyezett az egészségügyi célú kannabisz-fogyasztás?  

Ezt a videót egy szemtanú készítette július 19-én a razzia helyszínén, a felvételt Drogriporter tette közzé:

Félelem és reszketés a Homokszigeten

Az alábbi videót egy szemtanú készítette július 19-én a Göd melletti Homokszigeten, ahol a rendőrség lerohant egy bulit. Bővebben: https://drogriporter.444.hu/2025/07/28/felelem-es-reszketes-a-homokszigeten

A HVG kereste az ügyben a rendőrséget is, hogy a razzia és az intézkedés részleteit tisztázzuk. Így például azt, hogy mennyi és milyen típusú kábítószergyanús anyagot találtak, a fogyasztáson kívül kábítószer-terjesztéssel bárkit gyanúsítanak-e, továbbá szükséges és arányos volt-e tucatnyi embert megbilincselve, étlen-szomjan térdepeltetni a földön órákig, és szabályos volt-e mentőmellény nélkül, megbilincselve szállítani az embereket a motorcsónakban, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre a rendőrségtől. 

A Drogriporter is írt az esetről és emlékeztetett, hogy a törvény júniusi szigorítás óta az ilyen ügyekben csak akkor vállalható a 6 hónapos elterelés a büntetőeljárás alternatívájaként, ha az illető együttműködik a beszerzés körülményeinek feltárásában. A gyanúsítottak azonban – akik közül többen is beszámoltak a Drogriporternek a történtekről – nem neveztek meg konkrét személyeket. Ezt a rendőrök nem fogadták el, és állítólag mindannyiuktól elkobozták a mobiltelefonjukat, illetve azt mondták nekik, hogy így nem mehetnek elterelésre.

Nyitóképünk illusztráció: AFP / Hans Lucas / Eric Beracassat