Bulizók számoltak be a gödi Homokszigeten tartott rendőrségi drograzziáról
Maga a rendőrség is hírt adott az akcióról.
HVG
A dunakeszi nyomozók a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársaival és polgárőrökkel tartottak akciót július 19-én a gödi Homokszigetnél. A rendőrség közleménye szerint egy közel 120 fős rendezvényről 13 személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak, és a gyorsteszt tíz esetben támasztotta alá ezt. Hozzátették, még zajlik a razzián készült drónfelvétel elemzése, illetve további emberek azonosítása.
A Drogriporternek név nélkül több buliban részt vevő ember is nyilatkozott a történtekről. Mint írják, évek óta szoktak ezen a helyszínen „illegál” bulikat tartani, és a rendőrök eddig legfeljebb a zaj miatt érkezett lakossági bejelentések miatt mentek ki. Mint kiderült, azok, akik aznap este feltűnően kérdezősködtek, hogy hol lehet drogot szerezni, civil ruhás rendőrök voltak.
A visszaemlékezések alapján az éjszaka egy pontján egyszer csak földre teperték azokat az embereket, és sokak számára állítólag nem volt világos, hogy rendőrökről van szó, hiszen a hangos zenében nem hallották, hogy azonosították volna magukat. A résztvevők szerint a megbilincselt embereket egy kupacba gyűjtötték össze, és több órán keresztül kellett térdepelniük. Azokat, akik próbáltak közelebb férkőzni, durva hangon elküldték, hogy vége a bulinak, menjenek haza, több bulizó állítólag sokkos állapotba került.
Később kutyás rendőrök jelentek meg, hogy átvizsgálják a helyszínt, és beszámolók szerint nem találhattak több drogot mint 20 gramm – maga a rendőrség sem utalt arra a közleményében, hogy határozott fellépésük jelentős drogfogást hozott volna, nem is számoltak be a lefoglalt mennyiségről. A megbilincselt embereket több turnusban szállították el rendőrségi motorcsónakkal, és vannak, akik azt állítják, őket mentőmellény nélkül, megbilincselve ültették be, ami nagy kockázatot jelent.
A rendőrkapitányságon az előállított gyanúsítottakat az itt bevett gyakorlatnak megfelelően vizelettesztnek vetették alá. Többségük pozitív lett, vagyis kábítószer fogyasztása bűncselekményt követték el. A júniusi szigorítás óta az ilyen ügyekben csak akkor vállalható a 6 hónapos elterelés a büntetőeljárás alternatívájaként, amennyiben az illető együttműködik a beszerzés körülményeinek feltárásában.
A gyanúsítottak nem neveztek meg konkrét személyeket, amit a rendőrök nem fogadtak el, és állítólag mindannyiuktól elkobozták a mobiltelefonját, amit lefoglaltak, és azt mondták nekik, hogy így nem mehetnek elterelésre.
A keddi törvényhozási nagyüzemben megszavazott módosítók egyike több törvény rendelkezéseit írta át és egészítette ki a kábítószerek terjesztésével és fogyasztásával kapcsolatban is. Az eddig is szigorú drogtilalmat kizárólag még keményebb büntetéssel és elrettentéssel érvényesítené a kormány.
„Az egyik gyanúsított szerint reggel, mielőtt elengedték őket, a rendőrök azon viccelődtek egymással, hogy milyen jó érzés volt földhöz csapni az embereket. Csak nem volt náluk elég bilincs… A gyanúsítottak szerint a reggel érkező műszak tagjai közül néhányan azt is elismerték, hogy ez az akció nem sikerült éppen fényesen” – írja a Drogriporter.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.