Orbán Viktor Digitális Polgári Körébe minden „országépítőt” várnak, de az új tagért a meghívó felel

Nagy János államtitkár megosztotta az egyes számú csoport három alapszabályát.

  • HVG HVG
Orbán Viktor Digitális Polgári Körébe minden „országépítőt” várnak, de az új tagért a meghívó felel

Csütörtökön derült ki, hogy az egyes számú Digitális Polgári Kör – amelynek tagja Orbán Viktor miniszterelnök is – felkérte Máthé Zsuzsa újságírót és Nagy János államtitkárt közösségi koordinátoroknak.

Az Index cikke szerint Nagy János államtitkár már meg is osztotta az egyes számú csoport három alapszabályát. „A Digitális Polgári Kör morális forráskódját mindannyian elfogadtuk a közösséghez való csatlakozáskor. Én most fontos technikai csoportszabályokkal érkezem” – fogalmazott.

  • A csoportba bárki posztolhat, de ezek csak az adminisztrátori jóváhagyást követően jelennek meg az üzenőfalon.
  • Az egyes számú Digitális Polgári Körbe bárki meghívhatja „a hazáját szerető és azért tenni kívánó ismerőseit. Bárki csatlakozhat, aki konstruktívan szeretne részt venni az országépítésben és nemzeti algoritmusunk kialakításában. Nagyon fontos: ne hívjátok meg válogatás nélkül minden ismerősötöket. A meghívottakért nektek kell vállalni a felelősséget” – írta.
  • A csoport tagjai között elvárt a polgári párbeszéd, ami a konstruktív vitán, a jóhiszeműségen és a kölcsönös tiszteleten alapul.

Az alapszabályok azt mutatják, a Fidesz ezúttal már arra is figyel, hogy ne kerüljenek közéjük olyan tagok, akik később gondot okozhatnak a pártnak. Mint ismert, személyesen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter volt az, aki évekkel korábban Magyar Pétert a Fidesz-tagságra ajánlotta, és erről Orbán Viktor sem feledkezett meg. A miniszterelnök ugyanakkor a Telex tavalyi videójában azt mondta: ez nem érinti a miniszter munkáját, mert a bizalom a munkából fakad.

A kormányfő Tusványoson jelentette be a Digitális Polgári Körök létrehozását. Orbán Viktor mellett az egyes számú DPK tagja lett többek között a fideszes rendezvényeken visszatérően felbukkanó Miklósa Erika opera-énekesnő, Nagy Elek üzletember, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Baji Balázs gátfutó, Láncz András filozófus, a Hunyadi-sorozatot jegyző Bán Mór író, Rákay Philip és Dopeman is.