Egy hőlégballonnak kényszerleszállást kellett végrehajtania lakóépületek között vasárnap este Debrecenben – derült ki az RTL híradójából. A jármű a kertvárosban ereszkedett le a fák közé, a helyiek több felvételen örökítették meg az esetet. Az egyik szemtanú elmondása szerint látszott, hogy folyamatosan engedik bele a meleg levegőt a ballonba, de ez nem segített a helyzeten, mert az folyamatosan zuhant. A szerencsétlenségben nem sérült meg senki.
Az hőlégballon egy hatvanperces sétarepülésre indult hat emberrel a fedélzeten, egy autópálya mellől szállt fel. Az akkori időjárás kedvezőnek tűnt a túrához, ám ez időközben megváltozott – mondta a ballont vezető pilóta az RTL-nek. A bizonytalan széljárás a városba sodorta őket, ahonnan sehogyan sem tudtak kikeveredni, több helyen is megpróbáltak landolni, de egyik sem volt ideális. Végül egy kisebb utcában sikerült földet érniük – az utazókosár puffanása messziről visszhangzott. A pilóta szerint mindez egy nyugodt, kényelmes leszállás volt, az utasok is nagyon élvezték – ám az utcában lakók kevésbé, mert a ballon hozzáért az egyik vezetékhez, emiatt három órán át áramszünet volt a környező házakban.
A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított vizsgálatot az ügyben.
Nyitókép: RTL Híradó