„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” – durva polgárőri túlkapás történhetett Kenderesen, megszólalt az áldozat

A nyakánál fogva kirángatták egy városi rendezvényről, később egy polgárőr feliratú autóba tették, egy kietlen helyre vitték, ahol egy polgárőr összeverte – erről számolt be a HVG-nek egy kenderesi férfi. Ami biztos: a mentők fejsérüléssel látták el, három kenderesi polgárőr kilépett a szervezetből, a rendőrség pedig „személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett” elkövetése miatt nyomoz. Helyszíni riportunk.

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek” – így idézte fel a bő négyezer lakosú Kenderesen élő Roland azt, hogy szerinte miként kezdődött brutális bántalmazása az augusztus 17-ei kenderesi városnapon. Elmondása szerint helyi polgárőrök kergették és polgárőr volt az is, aki nem sokkal később megverte.

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam” – emlékezett vissza férfi, aki állította, régóta ismerte az őt ütlegelő polgárőrt.

Csurom vér vagyok, erre mit csinál?

– Roland úgy emlékszik, hogy a bántalmazást követően kapott több flakon vizet és ráparancsoltak, hogy mossa meg magát. Majd pedig – állította – egy telefont vettek elő, hogy felvegyék szavait, neki pedig azt kellett mondania, hogy a ház előtt több alkalommal elesett és a polgárőr volt az, aki felállította és segített neki. A férfi megtette ezt, mert – ahogy később a rendőröknek is elmondta – nem akarta, hogy még többet kapjon.

A negyvenes éveiben járó Roland a felújítandó kenderesi háza előtt elevenítette fel az esetet, amelyről a Magyar Hang is értesült. Homlokán seb volt, és megmutatta bedagadt térdét, meg a bordáit.

Roland mutatja bedagadt térdét
Reviczky Zsolt

Az eset kapcsán a HVG megkeresésére az Országos Mentőszolgálat korábban azt közölte, hogy fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit a helyszínről augusztus 17-én. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság többszöri kérdésünkre sem árult el részleteket, csak annyit írt: eljárást folytatnak személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett elkövetése miatt.

A rendőrség csak utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető, és nem közölte, hány ember ellen indult eljárás. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) viszont már arról írt a HVG-nek, hogy több helyi polgárőr is érintett lehetett. Az OPSZ – amelyet a hét elején kerestünk meg, és csütörtökön adott részletes választ – azt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették. Információink szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.” Ezután viszont hozzátették: „A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Hozzátették: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a rendőrségi vizsgálat nyomán tisztázódhat az eset, felelősségre vonhatják a tetteseket. Legalábbis ebben az ügyben. Merthogy Roland szerint nem ez volt az első eset, hogy bántalmazták a településen, bár elismeri, feljelentést nem tett korábban. Tart a következményektől. És talán attól is, nem hinne neki senki.

A férfi állította, az augusztusi városnapon nem tett olyat, ami indokolta volna kivezetését
Reviczky Zsolt

Az, hogy sokan kétségbe vonnák Roland szavait szinte biztos, hiszen a férfi is elismeri, hányatott sorsa volt korábban. Édesanyja halála megviselte, alkoholista lett, a házát elvesztette. Később igyekezett jó útra térni, amiben rokonai segítették: lett hol laknia, kapott ruhát, ha tudtak, szereztek neki munkát. A férfi állította: az augusztusi városnapon nem tett olyat, ami indokolta volna kivezetését. Kérdeztünk helyieket Rolandról, ismerői közül többen is azt mondták: korábban valóban voltak vele gondok, „de már jó útra tért, Bibliát is olvas”.

Az Országos Polgárőr Szövetséget megkérdeztük az esetleges további túlkapásokról. Azt írták: „A kenderesi polgárőrség eddig eredményesen dolgozott, velük kapcsolatban korábban soha nem érkezett panasz.” Próbáltuk elérni az érintett polgárőrt, de nem jártunk sikerrel, az ügyről szintén beszámoló Magyar Hangnak is csak állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Többször kerestük a város polgármesterét, de nem kívánt nyilatkozni.

A városban sokakat kérdeztünk a polgárőrség működéséről, tapasztalataikról, de a legtöbben elzárkóztak a válaszadástól. Azt azonban nem egy kenderesi lakos megemlítette: a város legnagyobb problémája az, hogy egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, mert már kevesebbe kerülnek, mint az alkohol. Vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.

Nyitókép: Roland, a bántalmazott férfi Kenderesen Fotó: Reviczky Zsolt

Hozzászólások