Szolnokon tüntetett Toroczkai, "vérségi alapon szerveződő hordákról" beszélt

A Mi Hazánk a romló közbiztonság ellen szervezett tüntetést, vonulást is terveztek, de azt a rendőrség nem engedélyezte.

Szolnokra szervezett tüntetést szombaton délutánra a Mi Hazánk, a Betyársereg, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) és a Bűnvadászok “a bűnözés ellen”. A nagyjából kétezer demonstráló előtt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke mondott beszédet, és látványosabb rendőri fellépést, valamint a fegyvertartási szabályok enyhítését követelte. Szerinte egyre több olyan település van Magyarországon, ahol nem érzik magukat biztonságban az emberek, és azt mondta, nem akarnak olyan hazában élni, ahol a „mocskos, vérségi alapon szerveződő hordák” a szolnokihoz hasonló támadásokat hajtanak végre.

Júliusban Szolnokon egy banda rontott rá egy diszkóban szórakozókra lapátokkal és székekkel támadva, de más eset is volt, amely a közbiztonság romlására utalt, a polgármester Györfi Mihály akkor levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy segítséget kérjen.

Toroczkaiék a szombati tüntetésen a beszédeket követően a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületéhez vonultak, ahol gyertyát gyújtottak az elmúlt évek bűncselekményeinek halálos áldozatai emlékére. A párt eredetileg vonulásos tüntetést tartott volna egy másik útvonalon, de a rendőrség azt nem engedélyezte, az indoklás szerint a „vonulási útvonalon a lakóközösség multikulturális jellege, összetétele potenciálisan magában hordozza a közrend és közbiztonság megzavarásának lehetőségét.”

Munkatársunknak a helyszínen a helyi roma közösség tagjai azt mondták, többen elhagyták a várost a tüntetés idejére, mások viszont fórumot tartottak. A kollégánknak nyilatkozók közül volt, aki azt mondta, tartottak a Mi Hazánk szimpatizánsaitól, és akadt olyan is, aki azt mondta, napok óta nem tud aludni.

Hozzászólások