Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben - ÉLŐ
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
A Budapest Pride-hoz hasonlóan Pécsre is érkeztek európai politikusok, akik az uniós értékek jelentőségéről beszéltek. A néhány tucatnyi ellentüntetőt a rendőrök szinte végig távol tudták tartani a prideozóktól, de egy embert így is bilincsben kellett elvezetni.
Pécs az egyetlen olyan magyar város Budapesten kívül, ahol Pride felvonulást tartanak, idén ötödjére. Azonban most először illegális részt venni rajta. A tavaszi, 15. Alaptörvény-módosítás miatt a budapestihez hasonlóan a pécsi Pride-ot is betiltotta a rendőrség szeptember elején. A fővárosi esemény szervezői úgy próbálták kikerülni a szabálytalankodást, hogy Karácsony Gergely főpolgármester önkormányzati rendezvénnyé nyilvánította a felvonulást, amelyből aztán a valaha volt legnagyobb Budapest Pride-ja lett.
Ezzel szemben a pécsi felvonulás szervezői nem akarták, hogy önkormányzati rendezvény legyen belőle, mert úgy gondolják: a közösség jövője nem függhet egy-egy politikus hozzáállásától – erről Buzás-Hábel Géza, a Diverse Youth Network igazgatója beszélt a 444-nek. A 2017-ben alapított egyesület tagjai a Pécs Pride szervezői, amihez minden évben egy többnapos emberi jogi fesztivál kapcsolódik, ennek megnyitóján múlt héten beszédet mondott Willem van Ee, Hollandia nagykövete.
A szombati felvonulásra is ellátogattak európai politikusok, közülük négy uniós frakcióvezető nemrég levélben kérte az Európai Bizottságot, lépjen fel a Pécsi Pride betiltása ellen.
A szervezők az utóbbi hónapokban gyűjtést szerveztek, hogy fedezni tudják a rendezvény költségeit, valamint petíciót indítottak az Amnesty International támogatásával, amiben 25 ezer aláíróval együtt kérték a rendőrséget arra, hogy biztosítsák a Pécs Pride-ot. A jogvédő szervezet munkatársai a kinyomtatott aláírásokat csütörtökön át akarták adni a rendőrségnek, ott azonban senki sem fogadta őket, így végül a hatósági épület előtt állva e-mailben küldték el a dokumentumot.
Pécsen is lehetett számítani ellentüntetésekre, ezeket a rendőrség engedélyezte, szemben magával a Pride-dal. Pécsen a vasútállomás előtt már délelőtt gyülekeztek az ellentüntetők: tudósítónk szerint Mi Hazánk-os zászlók és „megvédjük az ártatlanokat” feliratú táblák voltak náluk. Nagyon látványos rendőri erődemonstráció nem volt, de a belvárosba vezető út mellett több rendőrautót is lehetett látni.

A pécsi városháza előtt sajtótájékoztatóval kezdődött az ötödik pécsi Pride felvonulás, Buzás-Hábel Géza szervező elmondta: ez ma már nem csak az LMBTQ-közösségről szól, hanem más demokratikus értékekről is, mint a települések önrendelkezési joga vagy a szabad véleménynyilvánítás. A szervező egyelőre nem árulta el az útvonalat, azt biztonsági okokból az indulásig nem hozzák nyilvánosságra.
A szervező visszaemlékezett az első pécsi felvonulásra, amin nagyjából egy tucatnyi ellentüntető jelent meg 2021-ben, de őket akkor a rendőrség elkülönítette. Buzás-Hábel azt mondja, az ellentüntetők békések voltak, és ő maga sem gondolja, hogy ezúttal ne lennének. Ezzel együtt bizonyos határokat mindenkinek be kell tartani, gyűlöletkeltés és agresszió nélkül kell jelen lenni. Bíznak benne, hogy idén sem lesz fennakadás és a rendőrség el fogja szeparálni a problémázókat, ezért is titkolták az útvonalat.
Arra számít, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb pécsi Pride, és azt sem tartja provokációnak, hogy egyes ellentüntetők Grazból utaztak a városba, hogy tiltakozzanak.

Nicolae Stefanuta, az Európai Parlament alelnöke is tartott beszédet. Elmondta: Európa a békét jelenti, és semmi sem tart örökké. Hozzátette, azért jöttek el az EP-ből, hogy a szabadságot védelmezzék. Egy ellentüntető megkérdezte a román politikust, miért támogat egy olyan tüntetést, ami be van tiltva. Ekkor Tordai Bence országgyűlési képviselő nyuszifület formált az ujjaival a kérdező ellentüntető feje felett. Ezután hangos szóváltás alakult ki.
Az ellentüntető „jogtalanul épített házának” lebontására szólították fel, majd elmondta, Tordait bevándorláspártinak tartja. Elhangzott, hogy az ellenzéki politikus beengedte volna a tatárokat is, így Pécsett ma a müezzin szólna, az ország pedig úgy nézne ki, mint London vagy Párizs.

A Mi Hazánk szimpatizánsa ezután „Soros-csicskáknak” nevezte Tordai Bencét, majd megkérdezte, hány százalékon áll a Párbeszéd, azt ugyanis nem tudta, hogy a politikus már jó ideje kilépett a pártból. Közölte, hogy Karácsony Gergely mellett Buzás-Hábel Gézát is feljelentették és úgy gondolják, egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Az ellentüntetők arról beszéltek, az EU 8000 milliárd forintot tart vissza Magyarország LMBTQ- és migrációellenes politikája miatt, ők pedig egy törvényes ellentüntetéssel lépnek fel a törvénytelennel szemben. Úgy gondolja, a szervezők bűncselekményt követnek el azzal, hogy „a gyerekeket nemátalakításra, öncsonkítasra” biztatják.
Néhány perc alatt az a groteszk helyzet alakult ki, hogy a sajtótájékoztatónak vége szakadt az ellentüntetők miatt, akiket a sajtó munkatársai kezdtek kérdezni, miközben az EP-képviselők mosolyogva fotózkodtak a városháza előtt.

Az ellentüntetők bejelentették, az „erőszakos genderelmélet” ellen és a gyerekek védelme miatt tüntetnek szombaton, közben az Amnesty International jogvédő szervezet aktivistái azt skandálták: „szeretni emberi” jog.

Az incidens után Buzás-Hábel Géza a HVG-nek elmondta: bízik a rendőrségben, látszik, hogy jelen vannak, készülnek. Reméli, hogy valamilyen szinten segíteni fogják a felvonulás résztvevőit. Hozzátette, utoljára a Pécs Pride bejelentésekor egyeztettek a rendőrséggel, onnantól kezdve nem volt nyitottság a párbeszédre.

Mindeközben a Kossuth téren gyülekeznek a prideozók, fél órával a kezdés előtt a tér nagyjából megtelt, többek között az Amnesty és a Momentum és a Kutyapárt zászlói tűntek fel tudósítóink szerint, akik arcfelismerő kamerát is láttak a rendőröknél. A sajtótájékoztató utolsó perceit leszámítva békés a helyzet, a rendőrök egy ellentüntetőt arrébb tereltek a Pride résztvevőitől, utóbbiakat megkérték, ne provokálják a Mi Hazánk szimpatizánsait. Ahogy nőtt a tömeg, a rendőrök felálltak két sorban a Pride és a néhány tucat ellentüntető közé, arccal az utóbbiak felé.

Az Amnesty csapata a menet indulása előtt tíz perccel egy hangosbemondóba kiabálva biztatta az egybegyűlteket: „Ki van ma itt az LMBTQ jogokért? Ki van itt a gyülekezés szabadságáért? Ki van kint a véleményszabadságért? Az emberi jogokért? A szerelemért? A szabadságért? És ki van itt mindegyikért egyszerre?” A kérdések között hangosan ujjongtak a résztvevők. „Nézzetek egymásra, ismerjétek meg egymást, ma egymás szövetségesei vagyunk” – mondta az Amnesty egyik önkéntese, majd hangosan skandálni kezdték: „Nem vagyunk egyedül!”.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy személyautóval készült a felvonulásra, a csomagtartójukból szól a zene, egy képviselőjük, Sándor Balázs is jelen van. Szabó Tímea és Barabás Richard, a Párbeszéd országgyűlési-, illetve fővárosi képviselői is elmentek a Pride-ra, valamint Léderer Andrást, a Helsinki Bizottság munkatársát is látták kollégáink a helyszínen.
Van, aki alternatív megoldást talált ki, hogy a mai Pride legálisan megtartható legyen: Heindl Péter történelemtanár és jogász, aki az őzek és szarvasok túltenyésztése ellen szervezett mára egy tüntetést. Mint mondta, ma van a vadászat világnapja, ami véletlenül éppen egybeesett a pécsi Pride időpontjával. Ötletét az adta, hogy még a ’80as években elékerült egy negyven évvel korábban, az országos fővadász által írt cikk. „A vadászat már akkor is az arisztokrácia kiváltsága volt, ma pedig pláne” – foglalta össze, majd hozzátette, a 20. századi elit kérésére megháromszorozták a vadállományt, ami komoly gondokat okozott a környezetben, azóta ez a szám ismét megháromszorozódott, ami furdalja Heindl lelkiismeretét. Elmondása szerint nem naív, tudja, hogy azért nem szólal fel senki, mert keveseket érdekel, rétegprobléma, de a demonstrációt azért bejelentette. Azt hitte, a Pride mellett ez is be lesz tiltva, de végül jogszerűen megtartható. Úgy tervezi, hogy ők fognak elől menni, és bárki, akit megbírságolnak elmondhatja majd, hogy egy jogszerű demonstráción vett részt. Heindl korábban azzal került be a hírekbe, hogy átfestette a CÖF plakátjait Pécsett.

A menet negyed három körül indult el a Kossuth térről. A Kutyapárt zenélő autója vezeti a tömeget, akik a Fürdő utca felé vették az irányt. „Szabad ország, szabad szerelem!” – szól a skandálás kicsit hátrébb, a momentumosok csapatánál, ahol ugyancsak szól a zene. Néhány sarokkal előrébb, a Munkácsy utcán rendőrségi terelés van, az egyenruhások kamerákkal felszerelt autóval állják el az utat, így a Pride elfordul a színház utcája felé – igaz, az útvonalat nem közölték előre, így nehéz megmondani, hogy ez változás-e az eredeti tervekhez képest.

Miközben a menet Pécs sétáló utcájanak irányába, a Király utca felé kanyarodott, Buzás-Hábel Géza elmondta, nagy sikernek éli meg a mai napot. A nem nyilvános útvonalról úgy fogalmazott, szélsőséges elemek provokációja miatt nem hozták nyilvánosságra, de természetesen van. Békésen, beszélgetve, mosolygósan vonulnak az emberek, a Budapest Pride csapata is eljött, ők saját molinó mögött vonulnak. Tudósítóink szerint parádé-szerű a hangulat, a helyi lakosok közül többen kihajolnak az ablakon, hogy integessenek a Pride-nak, a felvonulók legnagyobb örömére.
Az ellentüntetők lezárták az utat a Széchenyi térre egy „Stop LMBTQ” feliratú molinóval. Bár jóval kevesebben vannak, mint a Pride résztvevői, mégis megállt a felvezető, zenélő autó és felmerült, hogy a a tömeg irányt váltson, visszaforduljon. A Hatvannégy Vármegye tagjai továbbra is a gyülekezés tiltott mivoltára hivatkoznak. Néhány perc múlva a rendőrség oldották meg a helyzetet, a tér felé terelték és körbevették az ellentüntetőket, így a Pride haladhatott tovább, amit tapssal köszönt meg a rendőröknek.
A pirdeozók között szélsőbaloldali fiatalok is vannak, akik antikapitalista és palesztinpárti szlogeneket skandálnak. „Egy megoldás, queer lázadás” – kiabálták többek között.
Terry Reintke német EP-képviselő a HVG-nek úgy fogalmazott, a pécsi és a budapesti Pride is üzenet volt minden autoriter rendszernek, hogy a tiltás soha nem vezet eredményre. Felemlegette, hogy az Európai Bizottság foglalkozott már a magyarországi LMBTQ-szabályokkal akkor, amikor az ezeket tartalmazó audiovizuális termékekre korhatári korlátozást és fóliázási szabályt vezettek be.
„Nem értem miért kell félni egy békés tömegtől, miért kell tiltani” – mondta Reintke, aki szerint ez szembemegy mindazzal, ami az európaiságot jelenti. Az ellentüntetőkre úgy reagált, a kommunikáció sokat elmond arról, hogy kiknek van igaza. Szerinte a sajtótájékoztatót megzavarók agresszívek voltak, erővel léptek fel a más nézeteket vallókkal szemben. Végül hozzátette, hasonlóan a Budapest Pride-hoz, a mai nap számára elsődlegesen az LMBTQ-közösség jogairól szól, amit beárnyékol az a hatalmi rendszer, ami egy ellene való kiállásnak érzékeli a hazai felvonulásokat.

A pécsi székesegyház előtt négy rendőrségi kisbusz takarja a menetet a nagyjából 30 ellentüntető elől, akik azt követelik dobolva, hogy „oszlassák fel” és skandálják, hogy „normalitást”. Rengeteg rendőr vonult ki, akik a lépcsőn állnak készenlétben.

A Stop szélsőjobboldali molinóra válaszul az MKKP autójából felcsendült a a YMCA, ami elnyomta az ellentüntetők hangját. Korábban Tóth Gabi Szeretni jöttem című számát is játszották, a felvonulók pedig azt kiabálták az ellentüntetőknek, hogy „Gyertek velünk!”.

A rendőrök elvezettek egy ellentüntetőt, aki előreszaladt a tömeg és az autók között, miközben egy palackkal ütötte a résztvevőket, köztük egy zebrának öltözött nőt. Eltört egy pride zászlót, majd kiütötte a molinót az elöl állók kezéből. A tömeg rendőrért kezdett kiabálni, amire válaszul civil ruhások jelentek meg, elfogták a menekülés közben megcsúszó férfit, megbilincselték és elvezették. Az akció gyors volt és sokakat meglepett, de úgy tűnik, senki nem sérült meg, zavartalanul folytatódik a rendezvény.

Egy 69 éves helyi prideozó a menetben beszélgetve elmondta, büszke a pécsi rendőrökre, amiért kezelik az ellentüntetőket. Bár az előbbi incidensről nem hallott, szerinte fegyelmezetten zajlik a két esemény egymás mellett. Az idei budapesti felvonulás volt az első Pride-ja, a pécsi pedig a második, de már most tudja, hogy jövőre is részt vesz rajta. Elégedett a létszámmal, de szerinte lehetnének többen, és azt üzeni azoknak, aki otthon maradtak, hogy reméli, jövőre találkoznak.

A tömeg eleje fél öt körül érkezett meg a Tettyére, ahol már állt a színpad, itt tartják majd a beszédeket. Egy szervező bemondta, hogy a rendőrök elkezdték büntetni azokat a résztvevőket, akik eltakarták az arcukat. Arra biztat mindenkit, hogy ne fogadják el a bírságot, mert akkor később sem élhetnek jogorvoslattal, egyúttal azt kérte a résztvevőktől, ne takarják el az arcukat. Ugyanakkor egy fiatal lány, akit igazoltattak, azt mondta, hogy egy sál volt a nyakában, állítása szerint nem takarta az arcát. Ennek ellenére a rendőrök elkérték a személyi igazolványát, és mondták, hogy majd visszanézik a felvételeket.

A szervezők korábban elmondták, fontosnak tartják azt is, hogy ne a fővárosból érkezzenek azok, akik beszédet mondanak majd, hanem a helyiek közül kerüljenek ki a felszólalók. Előzetesen annyit lehetett tudni, hogy Kersák István youtuber, Márton Joci emberi jogi aktivista (vele készült interjúnk itt olvasható) és Upor László dramaturg, műfordító, szerkesztő és egyetemi tanár mondanak beszédet a felvonulás után.
Martos Csongor, a Kutyapárt politikusa szatirikus beszédében azt a költői kérdést tette fel, hogy zavarja-e a közúti közlekedést az út mellett álló színes állat. Felszólalásában kitért arra is, a természet rendje nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Ha nem vigyázunk, nemsokára nem mi megyünk majd az úton, hanem ők döntik majd el, elindulhatunk-e rajta egyáltalán” – jegyezte meg.

Terry Reintke német EP-képviselő arról beszélt, az Európai Bizottságának ki kell állnia a gyülekezési jogokért. Azt üzente, a magyarok nem lehet másodlagos állampolgárok, megilletik őket azok a jogok, amelyek az EU-ban nem képezik vita tárgyát.
Következőként Péterffy Attila pécsi polgármester szólalt fel, egy Martin Luther King idézettel kezdett: „az igazságtalanság, bárhol történik is, veszélyt jelent az igazságra”. A márciusban elfogadott Alaptörvény-módosítást ahhoz hasonlította, mintha egy öt éve elültetett fának megtiltanák, hogy gyökeret eresszen. Hozzátette, ő az elfogadása után döntötte el, hogy részt vesz majd a helyi Pride-on, mert úgy gondolja, ki kell állnia a bűnös és vállalhatatlan kirekesztés ellen. „Együtt kell üzenni az egyre szélsőségesebb rendszernek, hogy eddig és ne tovább, mert a kirekesztés fenyegetéssel és börtönnel kezdődik, de azt is tudjuk, hova vezet ha hagyjuk” – mondta. Hangsúlyozta, a hallgatás ma már nem passzivitás, hanem beletörődés és vereség. Megköszönte a bátorságot a résztvevőknek és a szervezőknek is, valamint megjegyezte, civil szervezetek nélkül nincs demokrácia, nélkülük nincs szabad Pécs sem.

A menet előtti sajtótájékoztatót tartó Buzás-Hábel Gáza szerint a béke, a szabadság és az emberi méltóság nem lehet alku tárgya, ezért Magyarországon a Pride nem igazi ünnep, hanem kiállás. „A gyűlölet és a félelem nem lehet erősebb a szeretetnél” – jegyezte meg. Beszédében azt üzente a Szuverenitásvédelmi- és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, hogy nem félnek, szlogenjeik nem csak a plakátokon, hanem a szívükben is megjelennek. Méltóságban, szabadságban és szeretetben akarnak élni, minden Pride egy lépés ebbe az irányba. „Tudjuk, hogy a jövőben is képesek leszünk kiállni a kirekesztettekért, az elnyomottakért, a kisebbségekért. A pécsi Pride története a szeretetről, a bátorságról és a kitartásról szól. Nem hajlunk meg a félelem előtt” – zárta beszédét.

Márton Joci roma LMBTQ-aktivista elmondta, neki a pécsi a kedvenc Pride-ja, a kormánynak pedig sok bablevest ajánlott, ha elhiszik, hogy el lehet őket nyomni, mert az ellenállás számára a mindennapokat jelenti. Hozzátette, az ő közösségének sokkal nagyobb múltja van, mint a „fasiszta kormánynak”. Külön köszönetet mondott a nyugati kormányoknak, akik segítik a magyar LMBTQ-közösség helyzetét, majd felszólította őket, hogy álljanak ki ugyanilyen hevesen azokért is, akiket a saját városaikban zaklatnak a rendőrök, mert kiálltak Palesztina mellett. „Ki kell lépnünk a komfortzonából, új módokat kell találni a rasszizmus, imperializmus, szexizmus ellen. Szabadságot a palesztin népnek” – tette hozzá.
Upor László szerint nem is a büszkeség, hanem az egyenjogúság a lényég, a gyerekeket pedig nem a sokszínűség, hanem a hazugság, a lejáratás és az uszítás mérgezi. Ő abban bízik, hogy minden gyereket meg tudnak fertőzni a szeretettel és azzal, hogy azt szerethessen, akit akar. „Hogy eszükbe se jusson megmondani, kinek szabad, lehet vagy tilos gyereket nevelnie. Senkinek sem kötelező, senkinek sem tilos” – jegyezte meg.
Kis Lili aktivista a családjából érkező szégyenérzetről beszélt, szerint gyűlölködni egyszerű, mert a bennünk lévő félelemre építve meg lehet vezetni az embereket. A közönségtől azt kérte, hogy ha legközelebb gyűlölködést tapasztalnak, gondoljanak bele, milyen nehéz lehet úgy élni, hogy valakinek az életében rejlő szeretet nagy részét a gyűlölet helyettesíti. „Legyünk a színek mások eletében, és fejezzük ki hálánkat, hogy a mi életünk színekkel teli” – tette hozzá.
A beszédeket követően Hegedüs Martin drag queen – művésznevén „Tinez” – feltűzött magára egy kokárdát, majd egy transz zászlóval a kezében elszavalta József Attila Levegőt című versét.
Az idei Pécs Pride különösnek ígérkezett annak fényében, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében felszólaló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elhíresült beszédében megpróbálta összemosni a pedofíliát az LMBTQ-közösséggel:
Ha van ebben a házban valaki, aki esküdt ellensége a pedofíliának, az én vagyok. Én voltam az első, aki az LMBTQ-lobbi ellen szembe mer menni
– mondta a KDNP-s politikus.
Nyitókép: Fazekas István
A miniszterelnök bejelentése szerint miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.