A Tisza Párt belső vizsgálata szerint egyik önkéntesük a titkosszolgálatnak dolgozott, ő lehet a felelős az adatszivárgásért

Radnai Márk szerint erős a gyanú, hogy az adatbázisokra rálátó önkéntes az „orbáni titkosszolgálat” beépített embere volt.

  • HVG

Belső vizsgálatot indított az adatszivárgási ügyben a Tisza, mely azt állapította meg, hogy applikációjuk adatbázisait „összehangolt titkosszolgálati akció keretében támadták, és erős a gyanú, hogy a Tisza egyik, az adatbázisokra rálátó önkéntese az orbáni titkosszolgálat beépített embere volt” – írta a Telex szerint a TISZA Világnak címzett levelében Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke.

Az önkéntest szeptember 12-én azonnali hatállyal eltávolították a szervezetből, és személyes adatokkal való visszaélés miatt rövidesen feljelentést tesznek. A párt a történtek után az eddigieknél is szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetett be, hogy senki ne férhessen hozzá törvénytelenül személyes adatokhoz.

Radnai a levelében azt is megerősítette, hogy a nyilvánosságra került adatok között mostani tudásuk szerint több mint ezer valódi, a Tisza közösségéhez köthető e-mail-cím és telefonszám is elérhetővé vált. A teljes adatbázisban ugyanakkor számos ellentmondás, manipulált elem és külső forrásokból összeszedett tudatosan félrevezető információ található. Úgy vélte, „az illegális titkosszolgálati és politikai lejárató akció egyetlen célja elbizonytalanítani a közösségünk tagjait”, őket azonban nem lehet megfélemlíteni.

Tisza-applikáció: rejtélyes csádi koordináták is felbukkannak a netre került adatbázisban

A nyilvánosságra hozott adatbázist nem a Tisza vagy az applikációt fejlesztő szakemberek készítették, ahhoz a közösségünknek nincs köze – közölte a Tisza Párt a Tisza Világ appot érintő adatszivárgásról. Több legalábbis furcsa adatra is bukkantunk.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hivatalból értesült a lehetséges adatvédelmi incidensről, ezért elkezdték kivizsgálni az ügyet.

Az esetről először a kormányközeli Index írt, és mivel szerintük az egyik admin neve mellett olyan e-mail szerepel, ami egy ungvári fejlesztőé, a portál azt a következtetést vonta le, hogy ukránok fejleszthették a Tisza applikációját. A hírre összehangolt kormánypárti támadás indult a párt ellen. A Tisza reakciójában azt állította, hogy nem észleltek adatszivárgást, az ukrán fejlesztőt nem ismerik, nem is álltak vele kapcsolatban. Azt azonban már akkor elismerték, hogy a kiszivárgott több mint 18 ezer név között vannak olyanok, akik bejelentkeztek a Tisza Szigetekhez. A párt szerint valaki alighanem lejáratási céllal, mások által elérhető információk felhasználásával rakhatott össze egy kamu adatbázist.

Hozzászólások