Vádat emeltek a férfi ellen, aki féltékenységből rágyújtotta a házat élettársára és annak családjára Pilisvörösváron

A házban lakók kimenekültek, még mielőtt a tetőszerkezet a megsemmisülésig leégett. Több mint 40 milliós kár keletkezett. 

  • HVG

A Pest Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt a férfi ellen, aki tavaly augusztusban féltékenységből rágyújtotta a pilisvörösvári otthonukat alvó élettársára, annak volt férjére és két közös gyermekükre – derül ki az ügyészség közleményéből. 

A vádirat szerint a férfi öt éve ismerkedett meg az élettársával, akinek a társasházi lakásába költözött. A pár sokat veszekedett, a férfi azt hitte, hogy a nő megcsalja őt a lakás másik szobájában lakó férjével, akivel már több éve nem voltak együtt. A nő új partnere gyakran vitába keveredett a férjjel és annak gyermekeivel is, akik közül az egyik ugyancsak a lakásban élt.

A támadás tavaly nyáron történt. A férfi hajnalban ért haza, amikor mindenki aludt. Tudta, hogy a lakásban van az élettársát éppen akkor meglátogató másik fia és annak családja, köztük négy kiskorú gyermek, akik közül a legfiatalabb alig múlt 2 éves. 

A férfi a nővel közös szobába ment, lefekvéshez készülődött, azonban az ügyészség közleménye szerint a féltékenysége nem hagyta aludni, ezért kérdőre vonta élettársát, hogy az a távolléte alatt együtt volt-e a férjével. Ezután a konyhába ment, elővett egy ötliteres benzines kannát, visszament a hálószobába, az ágyban fekvő nőt lelocsolta vele, ahogyan a szoba többi részét is, majd meggyújtotta a benzint, és gyorsan elmenekült a lakásból, az útról figyelve a lángokat. A tűz hamar átterjedt a másik szobára és a közlekedőre, valamint a négylakásos ház tetőszerkezetére is.

A leégett társasház maradványai Pilisvörösváron
Pest Vármegyei Főügyészség

A bent lakóknak sikerült kimenekülniük az égő házból, azonban több háziállat elpusztult a tűzben. Összesen több mint negyvenmillió forint kár keletkezett.

Az ügyészség a férfit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve, tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, továbbá többrendbeli rongálás és állatkínzás bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Pest Vármegyei Főügyészség

Hozzászólások