Gyurcsány Ferenc egy lakókocsival járja körbe az országot
„Nem prédikálni, szónoklatot tartani” megy, hanem hogy meghallgassa azoknak a történeteit, akiknek „a hangja nem hallatszik el a hatalmasokhoz”.
Magyar Péter és Orbán Viktor után Dobrev Klára is kampányösvényre lép. Felbukkanhat tereken, pályaudvarokon, bárki leülhet hozzá beszélgetni.
Új korszak kezdetén áll az immár 14 éves Demokratikus Koalíció – írja közleményében a párt. A DK szerint az Orbán-kormány leváltása nem elég. „Egy olyan új élet, új ország, új társadalmi rend lehetőségét is meg kell teremtenünk, amit baloldaliként igazságosnak tartunk, és ami jobbá tenné az emberek életét a kormányváltás után” - jelentette ki Dobrev Klára.
A pártvezető bemutatta az új DK politikájának három pillérrét: meghallgat, megküzd és megvéd.
Az országjárásnak nagy divatja van mostanában, Magyar Péter Tisza-vezér szinte folyamatos országjárásban van, Orbán Viktor Fidesz-vezér pedig DPK-turnét hirdetett, amelynek legalább néhány állomásán a jelek szerint ő is ott lesz.
Magyar már bejelentette, hogy a DPK-eseményekre saját rendezvényeken fognak rászervezni – ha minden jól alakul,
Az ó-, kevésbé ó- és alig óellenzéki pártok körében egyébként gyakorlatilag 2010 óta állandó toposz, hogy „le kellene menni” az emberek közé, hálózatot kellene építeni stb.
„Nem prédikálni, szónoklatot tartani” megy, hanem hogy meghallgassa azoknak a történeteit, akiknek „a hangja nem hallatszik el a hatalmasokhoz”.
Egy magyar youtuber posztolt róla.