Csecsemőrablás Budapesten: egy másik újszülött körül is felbukkant a nő

Felismerték a szülők.

  • HVG

Nem előszőr próbált meg csecsemőt lopni az a nő, aki ellen büntetőeljárást indított a rendőrség, miután a hétvégén ellopott egy néhány napos csecsemőt az édesanyjától. A 31 éves nő mindent beismert, azt mondta, azért vitte el a csecsemőt, mert neki nem lehetett gyereke, pedig nagyon szeretett volna, és a családjának akart bizonyítani.

Az anyját átverve lopott el egy néhány napos csecsemőt egy nő a VIII. kerületben

A nő, aki egy órán belül betette a babát a Semmelweis Egyetem csecsemőszállítójába, elismerte a tettét. Azt mondta, azért vitte el a gyereket, mert neki soha nem lehetett sajátja, a családjának akart bizonyítani.

A Blikk úgy tudja, a nő korábban is próbálkozott már hasonló kísérlettel. A lap beszélt egy újpesti családdal, akik azt állítják, több mint valószínű, hogy ugyanaz a nő próbálta meg korábban elrabolni a most egy hónapos csecsemőjüket.

Az anya a lapnak azt mondta, hogy egy kórházi fertőzés miatt két hétig bent tartották, ekkor több fénykép is felkerült a közösségi médiába a kisfiáról. Ekkor kereste meg a nő, aki egy alapítvány alkalmazottjának adta ki magát. A nő többször is járt a család lakásán, egy alkalommal pár percre egyedül maradt a csecsemővel, és „már lépett volna ki a kapun, amikor a nagymama hazaért”. A teljes történet akkor állt össze nekik, amikor a hírekben látták az elfogott nőről készült felvételeket. A nő kinézete és a kitalált történet alapján ugyanarról a történetről lehetett szó.

Hozzászólások