Rendkívüli ülést tart a Parlament a rezsiről, de a Fidesz bojkottálhat

Muszáj lesz a DK javaslatára elrendelni a rendkívüli parlamenti ülést február 2-ára, de mivel a kormány a januári rezsistoppal megoldottnak gondolja a problémát, ellenzéki javaslatokra pedig nem tűnik nyitottnak, a kormánypártiak bojkottja miatt – sokadik alkalommal – határozatképtelen lehet az ülés.

Több héttel az Országgyűlés tavaszi ülésszakának február végén esedékes nyitánya előtt, február 2-ára, hétfőre rendkívüli parlamenti ülést hívhatnak össze a DK kezdeményezésére – legalábbis ez szerepel az Országgyűlés munkarendjéről határozó Házbizottság csütörtöki ülésére készült, a HVG-hez eljutott napirendi javaslatban.

A Házbizottságnak nincs is választási lehetősége, mivel a DK a minap benyújtotta Kövér László házelnöknek a rendkívüli ülés összehívására vonatkozó kérelmét, mellékelve az előírás szerinti számú, 40 (ellenzéki) képviselő aláírását. A szabályszerű kezdeményezés nem utasítható vissza, így muszáj összehívni a törvényhozást a normál menetrenden kívül.

Ennek megfelelően Kövér László javasolja is a Házbizottságnak a február 2-i dátumot, a napirendi javaslat szerint így aznap 13 órától kezdődne a rendkívüli ülés, amelynek a napirend előtti felszólalásokat, majd az azonnali kérdések és a kérdések után egyetlen érdemi témája lenne: a DK határozati javaslata a rezsicsökkentés kiterjesztéséről.

A rezsicsökkentés kiterjesztését javasolja a DK, és ezt sürgette Magyar Péter is
Fazekas István

A rendkívüli hideg időjárás következményeinek enyhítéséről és a rászoruló családok és idősek védelméről – ez a címe a DK január 19-én benyújtott javaslatának, amely szerint „Magyarországon ma is emberek tízezrei élnek bizonytalanságban, sokan közülük pedig közvetlen életveszélynek vannak kitéve pusztán azért, mert nem tudják megfelelően fűteni otthonaikat”.

A DK politikusai ezért a határozati javaslattal kimondatnák a kormány felelősségét „a rezsiszabályok igazságtalansága és a szociális ellátórendszer leépítése” terén, de egyúttal megoldási javaslatokat is kínálnak. Ennel alapján az Országgyűlés a javasolt határozatban felszólítaná a kormányt az alábbi lépések megtételére:

  • a kedvezményes áron igénybe vehető földgáz mennyiségét legalább 500 m³-rel, az ugyanilyen villamos energiáét pedig legalább 500 kWhval emeljék meg.

  • Nyújtsanak legalább 200 ezer forint összegű, vissza nem térítendő, azonnali pénzbeli támogatást minden szilárd tüzelőanyaggal fűtő háztartás részére.

  • Nyissák meg fűtött melegedőként az állami stadionokat, sportlétesítményeket, továbbá az önkormányzatokkal együttműködésben a közintézményeket.

  • Országos tájékoztató kampányban ismertessék a rendkívüli intézkedéseket, külön figyelemmel a hátrányos helyzetű térségekben élőkre, idősekre és egyedülállókra.

A hideg miatti gondok már január első felében jelentkeztek, ám az Orbán-kormány késve reagált – addigra az ellenzéki pártvezér, Magyar Péter már bemondta, hogy emeljék duplájára a szociális tűzifakeretet. A miniszterelnök így kénytelen volt emelni a tétet, és a megmaradó tartós hideg további lépésekre is kényszerítette a kormányt.  

A rendkívüli időjárás miatt már január 5-én külön Operatív Törzs alakult, majd január 14-én kormányrendelet jelent meg arról, hogy bárki ingyen kaphat állami cégektől tűzifának valót. A szociális tűzifa korlátlan és gyors kiosztásra pedig Orbán Viktor személyesen utasította Pintér Sándor belügyminisztert.

https://hvg.hu/itthon/20260119_szocialis-tuzifa-hadhazy-akos-tuzolto

Csakhogy az ingyen tűzifa sok helyre nem, vagy későn ért el. Ezen csak rontott, hogy kormánypárti politikusok egy része kampányelemként használta az állami tűzifaosztást. Az egész kezdett kormányzati pr-akcióvá válni, és olyan szürreális jelenetekhez vezetett, hogy tűzoltók aprították a fát, amit aztán rendőrautók kísértek.

Miután az Orbán-kormány számára is nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak fával fűtenek, egy héttel később a kormányfő bejelentette a „januári rezsistopot”. Kezdetben ez homályos ígéret volt csak Orbántól arról, hogy a januári fűtési „többletfogyasztás költségét” a „kormány” átvállalja a családoktól – a részletek kidolgozása azóta is tart.

https://hvg.hu/360/20260122_rezsi-rezsimentes-rezsicsokkentes-inflacio-valasztasok

Ezt Magyar Péter úgy értékelte, hogy Orbán késve és csak félmegoldást jelentett be. A Tisza Párt elnöke a DK-éhoz részben hasonló javaslatokat fogalmazott meg, sürgetve az áramnál és gáznál a rezsicsökkentett árú mennyiség emelését, a rendszerhasználati díj csökkentését és a tűzifa áfájának csökkentését.

A kampányfogásnak tűnő intézkedés kidolgozásával a kormány állítólag most szerdai ülésén is foglalkozott. A legutóbbi kormányinfón, ahol rákérdeztünk, hogy minek a rezsistop, ha olyan jól élnek a magyarok, Gulyás Gergely annyit mondott, hogy a rezsistop automatikus lesz, a fogyasztók tizedén segít majd, és az átalánydíjasok is megkapják, de a vállalkozások nem

https://hvg.hu/360/20260115_rezsi-hideg-tel-rezsicsokkentes-orban-komany-januar-gaz-aram-szamla

Hasonló kormányzati akcióra volt már példa. Még 2019/2020 fordulóján a nyugdíjasok 9 ezer forintos rezsiutalványt kaptak, előzőleg, 2018-ban pedig 3,2 millió felhasználó kapott 12 ezer forintos jóváírást az úgynevezett „téli rezsicsökkentés” keretében – éppen az országgyűlési választás előtt.

A jóváírást abból finanszírozták, ami az állami földgáz-nagykereskedőnél a korábbi években felhalmozódott a gáz ára és lakossági értékesítési bevételének különbségéből. Ugyanis 2019-ig a lakosság a „rezsicsökkentés” jegyében többet fizetett a gázért, mint amennyibe az az állami nagykereskedőnek került.

https://hvg.hu/itthon/20260122_minek-a-rezsistop-ha-olyan-jol-elnek-a-magyarok-a-hvg-kerdesei-a-kormanyinfon-video

Összességében tehát a DK úgy van vele, hogy

míg Orbán Viktor csak a fűtés januári többletköltségének megtérítését ígéri, ráadásul egyelőre homályos feltételek mellett, addig az ő javaslatuk a tél végéig, januárban és februárban, sőt visszamenőleg is csökkentené a számlákat,

ráadásul havi diktálás mellett átalányfizetés esetén is. Ezzel együtt sem valószínű, hogy a DK által kezdeményezett hétfői rendkívüli ülés sikeres lesz. Sőt, az a valószínű, hogy ugyan Kövér László összehívja, de a kormánypártiak nem mennek el rá. Alighanem arra hivatkozva, hogy az a kormány lépései miatt okafogyottá vált, különben is ők jobban tudják, hiszen régóta a részletek kidolgozásán munkálkodnak.

Így a legvalószínűbb, hogy a rendkívüli ülés a hasonló ellenzéki ötletek sorsára jut: csak az ellenzék lesz jelen, és mivel a napirend előtti felszólalások után, a napirend elfogadásakor nem lesz meg a határozatképesség, nem is tárgyalhatják a DK-s határozati javaslatot, mert az ülés még azelőtt véget ér, hogy érdemben elkezdődne.

Valószínűleg ezúttal is jórészt üresek lesznek a padsorok
Fazekas István

A számára kellemetlen, ellenzék által felvetett témáknál ezt a receptet régóta alkalmazza a Fidesz.

Így volt ez legutóbb, december 18-án is, amikor a kormánypárti politikusok híján határozatképtelenség miatt maradt el az érdemi része annak a rendkívüli ülésnek, amit ellenzékiek a Szőlő utcai botrány miatt kezdeményeztek.

De ugyanez játszódott le tavaly augusztusban is, amikor a Jobbik kezdeményezésére rendkívüli ülésen vitatták volna meg a devizaalapú szerződések felülvizsgálatát és a végrehajtás rendszerének reformját – azzal a különbséggel, hogy akkor nemcsak a kormánypártiak, hanem a momentumosok is távol maradtak.

Korábban, 2024 májusában pedig a Sulyok Tamás államfő elleni méltatlansági eljárásról és az orosz hackertámadásról szóló rendkívüli ülést bojkottálta így a Fidesz. Néhány hónappal korábban a svéd NATO-csatlakozás, az életvégi döntések vagy az akkugyárakra vonatkozó szabályok szigorítása témájában összehívott rendkívüli ülés jutott ugyanerre a sorsra.

Nyitóképünkön a kép, amellyel Orbán Viktor felvezette a rezsistop-bejelentést. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Hozzászólások