Magyar Péter tette közzé szombaton azt a videót, amelyen az látható, hogy egy nappal korábban agresszív férfi kötözködött pártja, a Tisza aktivistáival Budapesten, szurkálással fenyegette meg őket és azt kiabálta: „csakis az Orbán Viktor!”. Magyar a felvételhez mellékelt bejegyzésében azt írta: elvárják, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a férfi ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel azt közölte, hogy feljelentés, bejelentés nem érkezett hozzájuk az ügyben, a videó alapján indítottak nyomozást. A rendőrök megállapították az eset helyszínét és időpontját, a felvételen szitkozódó és fenyegetőző férfit pedig négy órával a videó közzétételét követően azonosították és elfogták. Kést nem találtak nála.
Két órával később az incidens egyik sértettjét is sikerült azonosítaniuk és tanúként kihallgatnuk, aki azt mondta, hogy a férfi szóban fenyegette őket, kést nem láttak nála.
A 31 éves T. Márk Dávid budapesti lakost személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit azzal indokolt, hogy rossz napja volt.
A hatóság vizsgálja a beszámíthatóságát, illetve hogy állhatott-e kábítószer vagy más tudatmódosító szer hatása alatt.