„A média teljes, érdemi átalakítása csak kétharmados többséggel lehetséges, a sima többség ehhez kevés (...) nem hiszem, hogy a jelenlegi kormánypárt partner lenne a saját maga által létrehozott és az érdekeit szolgáló médiarendszer módosításában” – mondta a 24.hu-nak a Tisza közmédia átalakítását célzó terveiről Kert Attila, aki 2006–2009 között volt a Magyar Televízió hírigazgatója.
A szakember – aki jelenleg a Euronews magyar irodájának vezetője – Magyar Péter kijelentéséről, miszerint a választás után a közmédia hírszolgáltatását azonnal megszüntetik, felfüggesztik, úgy vélte, ez politikai ígéret, amit szakmailag nehéz ilyen gyorsan kivitelezni. Azt is mondta, a Tisza feles többséggel nekiláthat azért a közmédia gazdálkodását és a működés törvényességét érintő felülvizsgálatának, mert ezek nem érintik a médiatörvényt.

Orbán Viktor interjút ad a Kossuth rádió műsorában
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher
Kert Attila azt sem zárta ki, hogy „kerülőúton” a Tisza-kormány elkezdjen felépíteni egy független, kiegyensúlyozott közmédiát, amelyben a vállalásaik szakmai, tartalmi részét megvalósíthatják. Erre sok lehetőség van, létre lehet hozni új csatornát, vagy meg lehet vásárolni egy már meglévő, tematikus kis csatornát, és azt átalakítani közszolgálati hírcsatornává – vázolta, megjegyezve: meg is lehetne venni egy másik csatornát.
A szakember amúgy a közmédia egy átmeneti adásszünete esetén sem félne a nézők elvesztésétől. Szerinte egyrészt azért nem kell ettől tartani, mert a magyar nézők hozzászoktak már a közmédiát érintő változásokhoz, másrészt pedig úgy látja,
a nézőszám már most is annyira alacsony, hogy nem nagyon tud hova esni, gyakorlatilag pár százezer emberről beszélünk.
Ahogy arról a HVG is írt, a Tisza programja szerint megszüntetnék a propagandát a közmédiában, és új médiatörvényt alkotnának. Kormányváltás esetén felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, és csak akkor indítanák újra, amikor megteremtették az objektív, pártatlan hírszolgáltatás feltételeit. Moratóriumot vezetnének be az állami hirdetéseknél is, majd egy külön testület figyelné, hogy arányosan oszlanak-e el a hirdetések a médiapiacon.
Áradó ígéretek, már jó ideje ismert tervek, nagy vállalások jellemzik a Tisza Párt szombaton bemutatott programját, amelyben felvázolják, hogy kormányra kerülve milyen Magyarországért dolgoznának. Sok minden más mellett megígérik a 100% Család Programot, az euró bevezetését, a propaganda kivezetését, a hosszabb 4-es metrót, a rövidebb várólistákat, a Budapest-törvényt, a közmunkaprogram továbbfejlesztését, a jobb gyermekvédelmet, a nagyobb nyugdíjakat, az államadósság kezelését, a beruházásösztönzés megreformálását, de szuperkórházak létrehozását is.
A program szerint jogilag is egyértelművé tennék, mi az, ami még belefér a közmédia tevékenységébe, és mi az, ami már politikai szerepvállalásnak tekinthető. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság működését megreformálnák, továbbá átvizsgálnák a közmédia gazdálkodását, és a felesleges kiadásokat leállítanák, ahol pedig szükséges, feljelentést tesznek. Összességében hiteles, kiegyensúlyozott, pártatlan hírszolgáltatást ígér a Tisza.
Három hét kevés volt ahhoz, hogy a bejelentés után hét embert találjanak, akik ellenőrzik, hogy a kampányban és a választás alatt a közmédia a jogszabályokat betartva működjön. A tagok neve, önéletrajza a közmédia szerint amúgy sem tartozik a közre.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István