„Hallgassatok a szívetekre!” – Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője nyílt levélben fordult a kisebb magyar ellenzéki pártok jelöltjeihez

A politikus szerint az szolgálja a hazaérdekét, ha példát vesznek az ő pártjáról, illetve Kopping Ritáról, aki szerinte erkölcsi győzelmet aratott a DK felett.

  • HVG

A Momentum országgyűlési képviselője, frakcióvezetője és elnökségi tagja a Facebook-oldalán osztotta meg azt a nyílt levelet, amit a DK és az MKKP azon jelöltjeinek címzett, akik billegő körzetekben indulnak a választásokon. Bedő Dávid arra kéri a levélben is megnevezett jelölteket, hogy lépjenek vissza, ha az indulásuk egyértelműen a kormányváltást veszélyezteti.

„Saját pártjaitok vezetői sajnos nem voltak sem elég bölcsek, sem elég bátrak ahhoz, hogy a helyes döntést meghozzák. Saját politikai céljaikat, saját személyüket a haza érdekei elé helyezték” – írja a momentumos politikus, aki azt üzeni a címzetteknek, hogy hallgassanak a szívükre és azon magyarok szavára, akik aggódnak a hazájukért. Szerinte ha tanúbizonyságot tesznek bátorságukról és bölcsességükről azzal, hogy visszalépnek, azzal a „jó oldalon írják be magukat nemzetünk történelmébe”.

Bedő Dávid szerint nem igaz az, hogy a támogatóik nem mennek el voksolni, ha nem lehet rájuk szavazni, mert többségük arra az emberre teszi majd az X-et, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni a Fideszt. Hozzátette, tudja, hogy nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, és ő tapasztalatból beszél, hiszen a Momentum tavaly úgy határozott, nem indulnak a 2026-os parlamenti választásokon. „De egy pillanatig sem bánom ezt az áldozatot. Ma is pontosan ugyanígy döntenék” – jegyezte meg.

„Arra kérlek Titeket, DK-s és kutyapártos jelölteket, honfitársaimat: tegyétek most félre ti is egyéni ambícióitokat, pártjaitokhoz való tisztelendő hűségeteket, és egyetlen egy szempont vezérelje most döntéseteket. Hazátok szeretete és a nemzet sorsa” – folytatta levelét, amelyben követendő példaként említette Kopping Ritát, DK kecskeméti jelöltjét, aki a napokban lépett vissza a jelöltségtől, és akit döntése miatt ki is zártak a pártból. „Erkölcsileg mégis ő győzött, és tiszta lelkiismerettel nézhet honfitársai szemébe” – értékelte Bedő Dávid a történteket.

„Még a szimpatizánsaink is azt mondták, hogy másra fognak szavazni” – állítja a jelöltségtől visszalépő kecskeméti DK-s politikus

„Ilyen mértékű elutasítással még soha nem találkoztam” – fogalmazott Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció kecskeméti politikusa azzal kapcsolatban, miért döntött a jelöltségtől való visszalépés mellett. A HVG-nek nyilatkozó elemző szerint a lépés azért árthat a pártnak, mert úgy tűnhet, nincs értelme a DK-ra szavazni. Közben Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció csongrádi jelöltje ajánlatot tett a Tisza Pártnak, szerinte 25-30 helyen kellene koordinálni az ellenzéki győzelem érdekében.

Kopping Ritával szinte egy időben jelentette be a Jobbik szabolcsi képviselőjelöltje, Földi István, hogy visszalép a „legerősebb ellenzéki párt javára”, mindeközben a DK Csongrád-Csanád 4-es számú egyéni választókerületének jelöltje, Mucsi Tamás a tiszás Ferenczi Gábort akarta meggyőzni arról, hogy ne induljon a választásokon.

Hozzászólások