Az Orbán-kormány 2026 tavaszára minden korábbi – a kormányok számára a választási eredmények befolyásolására Európában tolerálható – határt átlépett. Ha ennek ellenére a Fidesz többségben marad és az Európai Unió elfogadja a választási eredményt, egyszerűen semmi oka nem lesz arra, hogy ne menjen tovább az ellenzéki pártok lehetőségeinek korlátozásában. Valószínű, hogy egy 2026-2030 közötti Fidesz többségű parlament esetén rosszabb lenne akár parlamenten belüli, akár azon kívüli ellenzéki pártnak lenni, mint 2022–2026-ban. Ez két szempontból teszi érdekeltté a DK-t és az MKKP-t, hogy lépjen vissza: így érhető el a 2026-os Fidesz elleni többség létrehozása, és így pozicionálhatja a két párt magát a 2026 utáni politikai térben.
I.
Ha több Fidesz-elleni jelölt van, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a Fidesszel szemben legnagyobb eséllyel fellépő jelölt néhány körzetben kisebbségben marad, s emiatt nem lesz elegendő mandátum az Orbán-kormány leváltásához.
Szoros választási eredmény esetén igenis számíthat az a néhány mandátum, amit választási rendszerünk furcsa sajátossága, a „győzteskompenzáció” biztosít. Az ellenzéki szavazatok megoszlása esetén vagy az történik, hogy a tiszás jelölt kisebb szavazatkülönbséggel győz a Fidesz jelöltjével szemben, vagy az, hogy nagyobb szavazatkülönbséggel marad a fideszes mögött. Ez azt jelentené, hogy a Tisza-győztes körzetek kevesebb, a Fidesz-győztes körzetek több mandátumot hoznak a kompenzációs listán a Tiszának, ill. a Fidesznek.
A DK és az MKKP abban semmiképpen nem érdekelt, hogy a Tisza-kormány ne legyen kormányzóképes, s a Fidesz visszajöjjön. A kormányzóképességet a világ szemében az is hitelesíti, hogy azok a demokratikus pártok, melyeknek európai testvérpártjai vannak, ezt a győzelmet segítik, s nem pusztán elviselik kényszerűségből. Valós kockázat, hogy a választáson elindul a két kis demokratikus párt, de nem éri el az 5 százalékot, a Tisza pedig (bár több mandátumot szerez, mint a Fidesz és a Mi Hazánk) nem jut kétharmados többséghez. Kétharmad nélkül nem lehet dönteni a főügyész, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság kérdésében, vagyis a rendszerváltás a beépített akadályok miatt nem mehet végbe.
II.
Kockázat a DK és az MKKP számára, hogy ha elindulnak, s nem érik el az 5 százalékot, több százezer hűséges, kitartó demokrata szavazatát vesztegetik el a rendszerváltás szempontjából. Az ebből származó elkeseredés miatt eltávolodhatnak tőlük az aktivisták, majd az önkormányzati és EP-választásokon a szavazókat is elveszíthetik.
A Demokratikus Koalíció azért jött létre, mert 2011-ben világossá vált: a Fidesz-kormány tevékenységének a lényege nem néhány jobboldali szempontból támogatható, baloldali szempontból kifogásolható intézkedés bevezetése, nem a társadalmi csoportok közötti jövedelemelosztás megváltoztatása, melyet a politikai váltógazdaság természetes üzemmódjában néhány év múlva majd korrigálni lehet, hanem magának a demokratikus intézményrendszernek a megsemmisítése. Ezért a DK egy olyan sokszínű mozgalmat hozott létre, melynek legfontosabb célja a magyar demokrácia megmentése, illetve visszaállításának kísérlete volt. Ez a cél megelőzte a baloldali és liberális gazdaság- és társadalompolitikai érdekek érvényesítését. Ha valaki (történetesen a Tisza) ugyanezt a célt valósítja meg, és a Demokratikus Koalíció ezt akadályozza, esélye sincs, hogy 2026 után egykori támogatóit visszaszerezve ismét erős középpárttá váljon.
A Kétfarkú Kutya Párt azért jött létre, mert felismerte: a régi politikai elitek és ideológiai gyökerű vitáik sokak szemében hiteltelenné váltak. A „kutyák” nemcsak megszólítottak egy réteget, amely abszurdnak tartotta a „20. századi” elvek jegyében követett célokat, hanem a helyi politikára helyezte a fókuszt. A kutyapárt a Fidesz-kormány leváltása érdekében szavazásra bírta azokat az embereket, akik a korábban bojkottálták a választásokat. (legalábbis önkormányzati választásokon). Ha valaki (történetesen a Tisza) képviselőjelöltjeit jórészt helyi elitekből építi fel, a helyi szereplők sikerét pedig éppen a helyi ügyeket „felemelő” Kétfarkú Kutya Párt akadályozza, akkor esélye sincsen rá, hogy 2030-ra erős középpárttá váljon.
A két párt – ha elindul – sok millió polgár szemében felelőssé válik vagy a NER fennmaradásában, vagy a NER-t leváltó erők nem elégséges mértékű győzelmében. Ez évtizedekre megnehezítheti, hogy 2026 után a különböző demokratikus pártok szavazói, elitjei érdemben együttműködjenek a civil társadalomban, az önkormányzatokban, az Európai Parlamentben, illetve egy remélhetőleg demokratikusabb szabályok szerint szerveződő következő választáson. Meggyőződésem szerint a kormányváltás után napvilágra kerülő tények a ma még fideszes szavazók millióit is elfordítják majd a Fidesztől. Ezért a következő választáson a demokratikus pártok többféle kombinációban működhetnek együtt, s e kombinációkból a DK-nak és az MKKP-nak nem kellene már most, a jelenlegi kampányban hozott döntésükkel kizárniuk magukat.
