A rendszerbontás órái – így söpörte el a NER-t hárommillió szavazat

„Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért csak kétharmados többséggel lehet lebontani” – mondta Magyar Péter szombat késő este a debreceni kampányzárón. Nem telt bele 24 óra és a választók elvégezték, amire a rendszerbontáshoz szükség volt.

A 16 évvel ezelőtti – Orbán Viktor által „fülkeforradalomnak” nevezett parlamenti választások idején tapasztalható erővel söpörték el a hatalomból vasárnap a magyarok Orbán Viktort, alkotmányozó többséghez juttatva a parlamenten kívüli, mindössze két éves múltra visszatekintő Tisza Pártot.

A minden korábbinál nagyobb számban (közel 80 százalékos részvétel) az urnákhoz járult, döntő többségében Magyar Péter oldalán felsorakozó szavazók nem rettentek meg az Orbánék által a Tisza győzelemre kerülése esetére „megjósolt”, úton-útfélen sulykolt nemzethalál-víziótól. Nem adtak hitelt annak a narratívának, hogy Magyar Péter személyében Brüsszel alakítana kormányt, amely háborúba vinné az országot, megszüntetné a rezsicsökkentést.

Míg a független közvélemény-kutatóintézetek – élükön a Mediánnal – utolsó méréseiben előre jelzett kétharmados Tisza-előnnyel kapcsolatban Magyar Péter az utolsó pillanatokban is óvatosságra intett, a kormánymédia még a szavazás napján is olyan állítólagos mérésektől volt hangos, amelyek a Fidesz győzelmét vetítették előre. Már szállingóztak az első eredmények, amikor a köztévé választási műsorában még mindig tényként közölték azt az „értesülést”, hogy az ukránok mesterlövészekkel és drónokkal készülhetnek egy „véres puccsra” a Kossuth téren, ha a választások eredménye a Tiszára nézve kedvezőtlen lenne.

https://hvg.hu/360/20260408_median-mandatumbecsles-fidesz-tisza-valasztas-kethamad-kampany

A politikusok és fideszes véleményvezérek által a vasárnap esti órákig ámított-kábított jobboldali tábort így valóságos hidegzuhanyként érte, amikor nagyjából este fél 9 tájra világossá vált, Magyar Péter nem csak a kormányalakításhoz szükséges biztos többséget szerezte meg, de a kétharmad birtokában az orbánizmusnak is ez lett a végnapja. Hiszen ahogy Magyar Péter előzőleg, majd pedig a választások éjszakáján elmondott beszédében világossá tette, az összes közjogi intézmény élén személyi változást tervez és a választás eredményének ismeretében ehhez még csak nem is kell a jogászkodás ingoványos talajára lépnie.

https://hvg.hu/itthon/20260412_magyar-peter-valasztas-eredmeny-ketharmad-gyozelem

Annak ellenére, hogy a Fideszben még az utolsó napon is a pártjuk győzeleméről beszéltek, a vasárnap reggel az urnához járuló, a sajtóval ezúttal szokatlanul kedélyesen eldiskuráló Orbán szavaiból már megsejthető volt, ő maga sem olyan biztos a szavazás végkimenetelében. Egy kérdésre válaszolva már azt is megelőlegezte, ha nagyot veszít, lemond. Ami, minthogy Magyar Péter jó előre megígérte, egyik első intézkedése a miniszterelnöki mandátum két ciklusban történő limitálása lesz, egyben azt is jelenti, hogy Orbánnak, mint minden idők leghosszabb ideje regnáló magyar miniszterelnökének, alighanem véget ért ebbéli pályafutása.

HVG / Reviczky Zsolt

Sokatmondó volt az is, hogy amikor Orbán szokatlanul korán – már este fél 10 előtt pár perccel – megjelent a nyilvánosság előtt – egyáltalán nem tűnt meglepettnek, és bár az eredmények feldolgozottsága még az 50 százalékot sem érte el, bejelentette: ő már gratulált is az ellenfelének. A némi túlzással általa 2,5 milliósnak mondott (valójában a külhoniak szavazatával is csak kétmilliós) Fidesz-szavazótábornak ugyanakkor azt ígérte, ez után sem fogják cserben hagyni azokat, akik kitartottak mellettük.

Míg korábban a Fideszre leadott két és félmillió voks elég volt Orbánnak a kétharmados többsége megújításához, a választási rendszer aktuálpolitikai érdekből történt reformja könyörtelenül megbosszulta magát.

Vasárnap este még a jogszabályi torzszülött is megalkotója ellen fordult: Magyar Péter pártja a győzteskompenzáció révén, a mandátumok kiosztásakor még annál is nagyobb előnyre tett szert, mint ami a listás és/vagy egyéni eredményeiből szimplán következne.

Az óellenzék pártjai és képviselői – élükön a DK-val –, akik 16 éven át olykor már a létezésükkel is akarva-akaratlanul jó szolgálatot tettek a Fidesznek, egytől egyig kiestek a parlamentből. A parlamenti küszöböt éppcsak átlépő Mi Hazánknak ugyan 6 fős frakciója lesz, de Toroczkai Lászlóék szolgálatára Orbán csak akkor szorult volna rá, ha rajtuk múlt volna a kormánytöbbség. 

A Mi Hazánk eredményvárója
HVG / Molnár Zsófia

Ahogy Magyar Péter vasárnap késő este fogalmazott: olyan erős választói felhatalmazást még egyetlen párt sem kapott, mint a Tisza 2026. április 12-én. A 106 egyéni választókerület közül több mint kilencven a jobbközép tömörülés hátországának számít – a végleges erőviszonyok majd a külföldön élők és az átjelentkezők voksainak megszámlálása nyomán alakulnak ki. S ha a brit választási rendszer mintájára kizárólag az egyéni választókerületek küldenének képviselőket a T. Házba a Tisza 92 százalékos többséggel kormányozna, így viszont „csak” a mandátumok 70 százaléka jelenti azt az aranyfedezetet, amelynek birtokában – mint Magyar fogalmazott – a Tisza leépíteni szándékozik a hazugságra épülő Orbán-rendszert. Egyúttal felszólította Orbánt, a legrövidebb időn belül adja át a hatalmat, Sulyok Tamás államfő, a Kúria, az AB, az Ász és a GVH elnöke pedig önként távozzon hivatalából. Hitet tett a Nyugat (az EU- és a NATO-tagság) mellett, és megismételte ígéretét: hazahozza a magyarokat megillető uniós forrásokat.

Nyitókép: Magyar Péter a választás éjszakáján Fotó: Veres Viktor

Hozzászólások