Nem fogott kezet az egyik fideszes vezető Király Nórával, a párt képviselőjeltjével, az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztossal, mert a politikus bírálta a kormánypártokat a kétharmados vereség után.
„A Tiszára több, mint 3 millió ember szavazott. Sokan közülük tőlünk pártoltak át, nem meggyőződésből, hanem azért mert elegük volt a Fidesz stílusából, kampányából és viselt dolgaiból. Miattuk kell teljes megújulás a pártban Parlamenten belül és kívül egyaránt. Mert ha ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazt az utat járjuk a következő években, akkor nincs esélyünk arra, hogy a Tiszához pártolt fideszesek visszatérjenek hozzánk” – írta Facebook-posztjában Kriály Nóra.
Hozzátette:
Orbán Viktor egy kivételes vezető, de évek óta rossz emberekkel vette/veszi magát körül, akik buborékban tartják és elzárják a való világtól. Ezt se fogja olvasni, mert nem mutatják meg neki.
Király Nóra elmesélt egy keddi jelenetet is: „Az talán már eljutott hozzá, hogy a Fidesz egyik vezetője a keddi jelölti meghallgatás előtt nem fogott velem kezet, hiába nyújtottam neki majd tüntetőleg kiment a szobából. A bűnöm: elmondtam a véleményemet. 24 év Fidesz tagság, kemény munka és egy megsemmisitő vereség után. Ez az a Fidesz, ez az a stílus, amin változtatni kell, különben végünk van!”
Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk Király Nórának, ha válasz érkezik, beszámolunk róla.
„Sokan most először azért nem szavaztak ránk, mert elegük lett az elmúlt években kialakult közbeszédből, közhangulatból és a következmények nélküli országból” – írta Király Nóra.