Feljelentést tesz az újbudai önkormányzat, miután ismeretlenek súlyos károkat okoztak a Bikás parkban, feltehetően a Mi Hazánk május 1-jei rendezvényéhez kapcsolódóan – közölte a kerület vezetése.
Az önkormányzathoz eddig eljutott információk alapján vélhetően azért vágtak ki jogellenesen egy ősszel telepített fiatal fát, mert útban volt a színpad felállításakor. Emellett a park több pontjáról is jelentettek károkat, az öntözőrendszer is megrongálódott.
„Az eset nemcsak jelentős anyagi, hanem környezeti kárt is okozott, ami elfogadhatatlan egy olyan közösségi térben, amelyet a kerület lakói nap mint nap használnak. Az önkormányzat vezetése értetlenül áll a vandalizmus előtt, hiszen egy közpark a közösség közös értéke, annak védelme mindenki felelőssége” – írták.
A kivágott fa pótlása és az eredeti állapotok helyreállítása után szigorúbb feltételekhez köthetik a park használatát.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa közölte: a területet másnap tisztán adták át, az öntözőrendszer sérüléséről pedig nem tudnak, de ha az önkrományzat jelzi feléjük, kifizetik a javítás árát. A facsemetéről azt írta, azt azért kellett kivágni, mert az újbudai önkormányzat szándékosan a színpad helyére ültette, hogy ellehetelenítse a majálisukat.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István