Bár állítása szerint Karácsony Gergely nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy a nyilvánosságon keresztül próbál nyomást gyakorolni a hivatalba lépő Tisza-kormányra, a főpolgármester a Népszavának adott interjújában egy dolgot azért megemlített, amiről gyorsan kellene tárgyalniuk, majd közösen lépni: a főváros finanszírozásának rendbetétele.
„Nem kérünk mást, mint amit a Tisza a választás előtt megígért: partneri viszonyt. Ennek első lépése a pénzügyi helyzetünk rendezése. Kész csoda, hogy eljutottunk a választásokig, de ennek súlyos ára van: hitelek, faktorálás, kifizetetlen számlák” – ismertette a helyzetet, ahová Budapest a kormányzati forráselvonások miatt jutott.
„A főváros az idén nem tud szolidaritási hozzájárulást fizetni, és még ez sem oldja meg a problémáinkat. Nem túlzó elvárás, hogy reálértéken szeretnénk azt a finanszírozási helyzetet elérni, ami Tarlós Istvánnak főpolgármestersége utolsó évében adatott, amikor még nem volt nettó befizető a főváros” – folytatta Karácson, hozzátéve:
Ez a jelenlegihez mérten 200 milliárd forintos plusz.
Karácsony arról is beszélt, szerinte mit kellene beleírni a Magyar Péter által ígért, a kormány és a főváros kapcsolatát rendező és a Tisza Párt programjában is szereplő Budapest-törvénybe. Három fontos dolgot említett:
- a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újraindítása,
- a közösségi közlekedés normatív finanszírozásának visszaállítása,
- a várostérségnek egy fajsúlyos politikai irányítószerv létrehozása.
A főpolgármester az interjúban beszélt a Magyarral kialakult vitájáról is, amely azután robbant ki, hogy a Tisza elnöke által május 9-ére, az Országgyűlés alakuló ülésére a Kossuth térre meghirdetett népünnepélyt megelőző napra, csaknem ugyanoda ő is hirdetett egy hasonló eseményt – végül módosított, és a kettőt egy napon, időben kicsit eltolva tartják.
https://hvg.hu/elet/20260504_budapest-orszaggyules-alakulo-ules-rakpart-lanchid-tisza-part-magyar-peter-karacsony-gergely-rendezveny
Nyitóképünkön Karácsony Gergely főpolgármester. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt