Itt a lista, milyen műkincseket gyűjtöttek össze a Karmelitába és a propagandaminisztériumba Orbánék
Több mint száz alkotást vittek át a Magyar Nemzeti Galériából.
A Magyar Péter hétfő esti „Karmelita-tárlatvezetésére” reagáló Nagy János megérti, hogy „a tömegnek hergelésre, vérre és cirkuszra van szüksége”, de visszautasítja az új miniszterelnök vádját, hogy „az elitnek fenntartott helyek csak egy szűk kört szolgáltak” volna.
Videóüzenetben reagált Orbán Viktor volt államtitkára arra a hétfő este közzétett videóra, amely azt mutatja be, ahogyan Magyar Péter miniszterelnök és néhány minisztere bejárták az épületet, ahol az elmúlt években a kormányfő hivatala működött.
Nagy János, aki korábban a Miniszterelnökség programirodáját vezette, mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a Karmelita – Magyar Péter többször ismételt szóhasználatával szemben – nem palota, hanem kolostor. „A Karmelita kolostor volt, kolostor jelenleg is, és kolostor is marad”. Kijelentését ugyanakkor némileg árnyalja, hogy az épületet jó ideje egyáltalán nem szerzetesek használják.
Nagy János arról is szeretett volna mindenkit tájékoztatni, hogy a kolostornak „egyetlen négyzetcentimétere sem volt zárt vagy titkos”, talán csak a miniszterelnök vaságya vagy zuhanyfüggönye jelenthet ez alól kivételt. A volt államtitkár szerint ezt bizonyítja, hogy abban az épületben tartották a kormányinfókat, a nemzetközi sajtótájékoztatókat és számos delegációt is fogadtak a falai között. Sőt, kamaraegyüttesekkel havonta tartottak Karmelita-koncerteket is. Nagy János szerint korábban családjával még Magyar Péter is vett részt vendégként az ott rendezett eseményeken.
Több mint száz alkotást vittek át a Magyar Nemzeti Galériából.
Bár Orbán vaságyát éppen ő említette, később visszautasította, hogy a kormányfőnek külön lakrésze lett volna az épületben, ahogyan azt is, hogy „az elitnek fenntartott helyek, csak egy szűk kört szolgáltak” volna.
Megértjük, hogy a tömegnek hergelésre, vérre és cirkuszra van szüksége
– mondta, hozzátéve, hogy Magyarnak felelősségteljes miniszterelnökként már a kevés idő alatt elvégzendő sok munkával kellene foglalkoznia.
„A kezed járjon, ne a szád” – üzente végül a kormányfőnek.
Gyermekotthon, NER-múzeum, szálloda, pszichiátriai intézet? Kik költözzenek be a várba Orbán Viktor után?
Nyitókép: Facebook / Nagy János
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.