Lemondásra szólította fel Balog Zoltánt a református egyház második embere
Közleményben szólította fel a kegyelembotrányba került Balogot.
„Régóta rajtunk van az a nyomorúság, hogy a nyilvánvaló társadalmi és egyházi bajok és bűnök esetén sem nevezzük néven a dolgokat” – jelentette ki Fekete Károly tiszántúli református püspök, aki példaként a kegyelmi botrány egyházán belüli kezelését is bírálta
A Református Holnap beszélgetéssorozat keretében tartott előadást Fekete Károly tiszántúli református püspök a debreceni nagytemplomban. Beszédében az állam és egyház összefonódásának bírálta mellett külön kitért a kegyelmi botrányra – vette észre a Szemlélek portál.
Fekete felrótta, hogy egyházában nem volt szókimondás, következmény, a kritikus hangok egyre ritkábbak és halkabbak lettek. Ennek következtében a magyar reformátusok, „régóta nem kerültek olyan súllyal és olyan mennyiségben a társadalmi közbeszéd negatív megítélése alá, mint az elmúlt években”.
Sajnos Isten számára sokszor nem vagyunk jó reklám
– fogalmazott a püspök.
Balog Zoltán nevének kimondása nélkül megemlítette, hogy „egy egyházvezető rossz döntése miatt belekerültünk az úgynevezett kegyelmi ügybe”, s bár ő – „felismerve, hogy jelt adott az Isten, az Ige Ura” – mint a Tiszántúli Egyházkerület püspöke már 2024 februárjában megszólalt, a kegyelmi ügy botrányától nem igazán sikerült elhatárolódni.
Közleményben szólította fel a kegyelembotrányba került Balogot.
„Ennek a közegyházi gyengeségünknek nagy ára lett, mert elmaradt a tisztulást elindító katarzis, ami módot adott volna a korábbról felgyülemlett egyéb bajok öncenzúra nélküli, büntető intézkedéstől és hatalmi megtorlástól nem félő kibeszélésére. Az egyéni felelősség szétterült, és a kegyelmi ügy után az egész egyházunk botránkozás tárgyává lett, és hitelességi válságba sodródott” – fogalmazott a püspök.
Magyar Péter miniszterelnök egyik első intézkedéseként kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány elérhető iratait. Ezekből nemcsak az eljárás példátlan gyorsasága táplálja a legmagasabb szintű politikai befolyásra okot adó gyanút, hanem az a körülmény is, ahogyan a Budaházy-per farvizén Kónya Endre menlevelet kapott.
Fekete Károly hozzátette: ma is kiáll azok mellett az egyháztagok mellett, akik ennek az amnesztia-esetnek a hibás megítéléséről egyáltalán nem tehetnek és nincs hozzá közük.
„A kényelmetlen hallgatás máig tartó időszaka ellenére, az Élő Ige Éve felszínre hozta annak tehertételét, hogy hat évvel ezelőtt számításból, a politikai bennfentességtől előnyöket remélve, elmaradt annak az átbeszélése, mivel is jár, ha egy politikust választ egy egyházkerület a püspökévé”
– utalt ezzel arra, hogy Balogot a minisztersége után nem sokkal a református egyház első számú vezetőjévé választották. Amihez még a zsinati szabályokat is módosítani kellett.
A magyar reformátusok első számú vezetőjévé, a zsinat elnökévé választhatják a politikai karrierjét egyházira cserélő Balog Zoltánt. Ám nem a hagyományos módon.
„Meg is kaptuk a megbélyegzést, hogy a politika mélyen bekerült a református egyházba” – mondta a Fekete, hozzátéve, ez fáj neki is, de nem tudja visszautasítani.
Annál is inkább, mert még nagyobb baj is történt:
a keresztyénség védelme, megmentése politikai feladattá lett, és mi elfogadtuk, asszisztáltunk hozzá, hogy a kormány próbálja védeni az egyház érdekeit.
Ennek egyebek mellett az lett az ára, hogy közben a politikai beszédekben a kereszténység fogalma is leértékelődött. Pedig – tette hozzá a püspök – ma sincs másként hiteles keresztyénség, csak ha Istent ismerjük el magunk és világunk felett kizárólagos Úrnak.
Nyitóképünkön Balog Zoltán és Novák Katalin. Fotó: Facebook / Novák Katalin.
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.