Törlesztette adósságát Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke – írta az MTI az Országgyűlés honlapján hétfő este közzétett vagyonnyilatkozat alapján.
Magyar Péter január végi, még európai parlamenti képviselőként benyújtott vagyonnyilatkozatában 3,4 millió forintos hitelkártya-tartozás szerepelt, valamint magánszemélyeknek 5,8 millió forinttal tartozott. Most, országgyűlési képviselőként leadott nyilatkozatában már nincsenek benne ezek a tételek.
A kormányfő ingatlanjaiban nem történt változás. Vagyonnyilatkozatában továbbra is egy Budapest XII. kerületében található, 2019-ben vásárolt 216 négyzetméteres lakóház szerepel, amely a 2023-as válása után került teljes egészében a tulajdonába, hasonlóan egy ugyancsak XII. kerületi 49 négyzetméteres lakáshoz és egy 25 négyzetméteres garázshoz.
A Varga Judittól történő válása után Magyar Péteré lett egy 2014-ben vásárolt, 7926 négyzetméteres balatonhenyei kivett beépítetlen terület is, januárban azonban még nem szerepelt a nyilatkozatában, hogy az ingatlan jogi jellege társasház.
A kormányfőnek még mindig megvan a válás után hozzákerült, 2018-ban vásárolt Volvo XC60 Momentum D5 AWD autója, továbbá a 2017-ben vásárolt Yamaha pianínója.
Egyéb ingóságok között ismét feltüntette a 2020-ban és 2022-ben vásárolt festményét.
Befektetései is változatlanok:
- Accorde Abacus abszolút hozamú alapban 10 millió forint,
- OTP Prémium befektetési jegyben 15 millió forint,
- OTP Optima tőkegarantált befektetési jegyben 10 millió forint,
- OTP euró rövid kötvényalapban 35 ezer euró (május 8-ai középárfolyamon 12 429 900 forint),
- Hold 2000 nyíltvégű vegyes értékpapíralapban 35 ezer euró (ugyancsak 12 429 900 forint) névértékű befektetés,
- valamint egy darab 20 forint névértékű 4iG-részvény szerepel.
A miniszterelnök januárhoz képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát. A bankszámláján mintegy 2,4 millió forint és 54 767 euró (20,5 millió forint) található.
A vagyonnyilatkozatban a kormányfőnek fel kellett tüntetnie az országgyűlési képviselői javadalmazásán kívüli adóköteles jövedelmét a megbízatása előtti három évből. Ezek között szerepel egyebek mellett kuratóriumi, felügyelőbizottsági, igazgatósági tagság, továbbá jogi igazgatói, alelnöki poszt. Ezen megbízatásai legkésőbb 2024-ben szűntek meg.
Nyilatkozatából az is kiderül, hogy miniszterelnökként kap rendszeres adóköteles jövedelmet, a pártelnöki tisztségért azonban továbbra sem részesül díjazásban.
Magyar Péter továbbra is 100 százalékos tulajdonosa az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-nek, ám a vezérigazgatói posztot már nem ő tölti be. Korábbi közlés szerint a vezetői tisztséget április végén átadta testvérének, Magyar Mártonnak.