„A demokrácia és az európai értékekhez való visszatérés kiemelkedően fontos lépése a médiaszabadság biztosítása az elmúlt majd’ két évtized folyamatosan bővülő központosítása után. Ez különösen is igaz a közmédiára, amit évek alatt ejtett rabul az orbáni hazugságipar. Az ügy összetettsége - amely elsősorban a Fidesz-KDNP szövevényes jogalkotásának eredménye - és súlya megköveteli, hogy a közmédia felszabadítása érdekében szükséges lépéseket miniszteri biztos kezelje” – írta hétfőn este Facebook-oldalán Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere, aki egyúttal bejelentette,
megbízta Grósz Juditot, hogy miniszteri biztosként fogja össze a közmédia körüli teendőket.
Tarr Zoltán ezután kifejtette, a miniszteri biztos feladata a közmédia működési átvilágításának összefogása, illetve a kiegyensúlyozott működésének előkészítése és majd az ehhez kapcsolódó szakmai, társadalmi egyeztetés koordinálása.
„Munkája során összefogja azt a folyamatot, amelyben az ideiglenes vezetés megszünteti a politikai propagandát, elindul a pénzügyi és működési audit, és megkezdődik az intézményi konszolidáció. Addig, amíg a nyilvános pályázaton megválasztott, független vezető átveszi a közmédia irányítását” – tette hozzá.
Grósz Judit pályafutását a Publicis FCB-nél kezdte Account executive munkakörben, majd a HVG Kiadói Rt. marketingvezetője lett. 2000 és 2012 között a UPC Magyarország Kft. munkatársaként előbb országos marketing- és értékesítési executive igazgatóként, majd marketing- és tartalomfejlesztési igazgatóként vett részt a társaság munkájában, 2012 szeptemberétől pedig a Microsoft Magyarország Developer and Platform Evangelism részlegét irányította, ezután lett a vállalat marketing- és operatív igazgatója. 2018-ban újabb váltás következett, ő lett az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója, 2023 januárjában pedig Chief Digital Officer (CDO). Innen 2024-ben távozott.
„Mélyreható szakmai ismeretekkel bír a médiapiaci működés, az intézményi átalakulás és az adatalapú stratégiai döntéshozatal terén - mindaz, amire a közmédia megújításának koordinációjában most szükség van” – indokolta meg döntését Tarr Zoltán.
Magyar Péter szombaton reggel jelentette be a Facebook-oldalán, hogy ezen a héten benyújtják az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot.
https://hvg.hu/360/20260608_kozszolgalati-media-kozossegi-media-platform-algoritmus-tartalom-fuggetlenseg
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin