Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Az utódjaikról egyelőre nincs hír.
Orbán Balázs egykori stábjától váltak meg.
Több tucat embert elbocsátottak a Miniszterelnökségtől – írja a 24.hu. A lap úgy tudja, hogy az elbocsátott dolgozók Orbán Balázs korábbi politikai igazgatóhoz tartozó kabinet munkatársai voltak és a stratégiai, elemzési, illetve kommunikációs osztályokon dolgoztak.
A Fidesz-közeli portálok arról írtak napközben, hogy politikai tisztogatás zajlik, főleg úgy, hogy szerintük a tárcát vezető Ruff Bálint arról beszélt még hétfőn, hogy ő nem rúgott ki senkit.
Hétfőn a fideszes Panyi Miklós tett fel azonnali kérdést, hogy a Miniszterelnökségen statáriális eljárás keretében rúgnak ki 10-15 éve közigazgatásban dolgozó embereket. Erre válaszul Ruff azt mondta, ő személy szerint senkit nem rúgott ki, és senkivel nem beszélgetett el. Utána úgy fogalmazott, „sőt, a Miniszterelnökségen olyan emberek fognak magasabb pozícióban dolgozni, akik az önök kormányzása alatt is dolgoztak. Senkit nem rúgunk ki azért, mert milyen volt a politikai hovatartozása. Aki nem bűnöző!”
Az utódjaikról egyelőre nincs hír.
Nyitóképünkön Orbán Balázs a DPK kecskeméti gyűlésén. Fotó: HVG/Veres Viktor.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.