Videón, ahogy vezetőszáron viszik Ughy Attila volt fideszes polgármestert
A politikus egyike annak a hat embernek, akiket őrizetbe vettek, mert többek között költségvetési csalás gyanúja merült fel az NKA-támogatások ügyében.
A volt kormánypárt büszke arra, hogy a kiszórt pénzekből „a nemzeti kormány nemcsak a magaskultúrát, hanem a mindennapi kultúrát is támogatta”.
Bús Balázs volt NKA-elnök letartóztatásának napját találta a legmegfelelőbbnek a Fidesz arra, hogy „politikai koncepciós eljárásnak” nevezze a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében történteket.
Az egykori óbudai polgármestert öt társával együtt kedden vették őrizetbe és hallgatták ki gyanúsítottként. Köztük van a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatója és kabinetvezetője is. Az ügyészség szerint erre azért volt szükség, mert az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079 db, 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött.
A politikus egyike annak a hat embernek, akiket őrizetbe vettek, mert többek között költségvetési csalás gyanúja merült fel az NKA-támogatások ügyében.
A Fidesz a kecskeméti járásbíróság által elrendelt letartóztatások ellenére közleményében azt hangsúlyozta, hogy a rendőrség „nyilvánvalóan politikai utasításra jár el, amikor az NKA ügyeivel foglalkozó korábbi kormányzati tisztségviselőket zaklatja és fenyegeti”.
Szerintük a nemzeti kormány mindent megtett azért, hogy a magyar kultúra megkapja azt az elismerést és támogatást, amely megfelel a nemzeti közösség életében játszott nélkülözhetetlen szerepének.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a nemzeti kormány nemcsak a magaskultúrát, hanem a mindennapi kultúrát is támogatta, és nemcsak a nagyvárosokban, hanem minden településen hozzáférhetővé tette. Azok a művészek, kulturális szervezők, a kulturális kormányzat közszolgái, akik ezt munkájukkal lehetővé tették, nem üldöztetést, hanem elismerést érdemelnek” – írták.
A Fidesz kiáll a koncepciós eljárással sújtottak mellett, és követeli, hogy a hatóságok térjenek vissza az alkotmányos és jogállami szabályokhoz.
A magyar közélethez mérten is szokatlan, életszerűtlen történettel állt elő Mága Zoltán hegedűművész, miután tudta, hogy cikkel készülünk a témában.
Nyitóképünkön: Ughy Attila látható vezetőszáron. Fotó: Itt az idő / Facebook
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.