Török Gábor: Polgár Judit támogatása az első olyan bejelentés, amely megosztja a Tisza-tábort

Török Gábor politológus szerint igazi kihvás lesz azt bizonyítani, hogy Polgár Judit nemcsak egy világszerte ismert sportoló, hanem képes arra, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.

  • HVG

„Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetpséggel és a kitartással. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakitás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült” – méltatta vasárnap este Magyar Péter a sakkbajnokot azután, hogy több közéleti személyiség nyílt levélben javasolta Polgárt a megüresedő köztársasági elnöki poszt betöltésére.

A miniszerelnök bejegyzése alatt gyűlő kommentek alapján elmondható, hogy Polgár Judit esetleges köztársaságielnök-jelölése kapcsán alapvetően két álláspont alakult ki: a támogatók és az ellenzők.

A támogatók többnyire azonosulnak a Magyar Péter által leírt gondolatmenettel, sokan azonban úgy vélik, Polgár Judit túlságosan „kívülálló” – vagyis nincs olyan jogi ismerete, ami a pozíció betöltéséhez elvárható lenne –, így az elé kerülő törvényeket sem biztos, hogy kellő alapossággal tudná elbírálni.

A miniszterelnök több helyen – így saját bejegyzése alatt és a HVG Facebook-oldalán is – kommentelt, és azzal érvelt: Göncz Árpádnak sem volt jogi végzettsége, mégis az egyik legelfogadottabb köztársasági elnök volt.

Fel sem merülhet óellenzéki politikusok jelölése olyan pozícióba, amelynél a nemzet egységét kell megteremteni. Az eddigi legelismertebb elnök, Göncz Árpád sem jogász volt

– írta be több helyre Magyar Péter. (Göncz Árpádnak egyébként a róla szóló Wikipedia-szócikk alapján volt jogi diplomája, 1944-ben szerezte.)

A témával kapcsolatban Török Gábor politológus a Facebookon úgy fogalmazott: „az új államfő jelölése az első olyan bejelentése Magyar Péternek, amely – ahogy ez a kommentekben is látható – a saját táborát is megosztja.”

„Pedig szólnak erős érvek mellette: leginkább az, hogy Polgár Judit a politikán – és így a pártok világán – kívülről érkezik, nem valakinek az embere. Ugyanakkor ez az outsider jelleg lehet a legnagyobb hátránya is: ma még nehezen képzelhető el, hogyan fog valaki, akinek semmilyen politikai előélete, ismert véleménye nincs, őrködni az államszervezet demokratikus működése felett, hogyan lesz majd érdemi ellensúly, fék, korlát” – írta Török.

A politikai elemző szerint emiatt az igazi kihívás az lesz a jelölt számára, hogy bizonyítsa, nemcsak egy világszerte ismert sportoló, hanem egy felkészült, alkalmas ember lép Mádl Ferenc és Sólyom László hivatalába. „Ehhez természetesen nem lesz elég sakkozni a miniszterelnökkel, bár nyilván az ilyen képek miatt is a kormány számára haszonnal kecsegtető jelölésről beszélhetünk” – zárta bejegyzését Török Gábor.

Sulyok Tamás szombaton jelentette be, hogy aláírja a saját elmozdítását lehetővé tevő alkotmánymódosítást, hétfőtől tehát már nem ő a köztársasági elnök. Magyar Péter pedig megosztotta, milyen jelöltet képzelnek el a nezmet egységét megtestesítő posztra: „aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet” – fogalmazott a miniszterelnök. „Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje" – mondta.

A felhívás után látott nyilvánosságot a Polgár Judit államfői jelölését támogató kezdeményezés, de az Ügyvédkör is bemutatta jelöltjét, Bárándy Pétert – ők azzal érveltek, hogy nem reprezentatív köztársasági elnökre van szükség a jelen helyzetben. Ungváry Krisztián történész pedig kollégáját, Romsics Ignácot ajánlotta a posztra.

Hozzászólások