Havasi Bertalan az új köztársasági elnökről: Lényegtelen a személy kérdése

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta, Sulyok Tamást erőszakkal távolította el Magyar Péter, ezért az alkotmányos demokrácia nem működik.

  • HVG

„Teljesen lényegtelen a személy kérdése, még a »jelölés« és a »társadalmi egyeztetés« összes tenyérbemászó körülményével együtt is” – így reagált Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra, hogy hétfőn Magyar Péter a tervek szerint felkéri államfőnek Polgár Juditot.

Havasi szerint ma Magyarországon „tiszás önkényuralom van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik”, és szerinte ez éppen abból a tényből tudható, hogy már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, „Magyar Péter ugyanis erőszakkal eltávolította”.

„Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás” – tette hozzá Havasi.

Sulyok Tamás szombaton jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amivel megszűnik államfői megbízatása. Percekkel később Magyar Péter videóval jelentkezett, melyben azt kérte a lakosságtól, javasoljanak jelölteket köztársasági elnöknek.

https://hvg.hu/itthon/20260719_sulyok-alkotmanymodositas-hatarozat

Vasárnap sportolók, valamint a tudományos és kulturális élet kiemelt szereplői levélben kezdeményezték Polgár Judit jelölését államfőnek, majd Magyar Péter kijelentette: hétfőn már találkozik is vele, és felkéri.

https://hvg.hu/itthon/20260719_magyar-peter-polgar-judit-koztarsasagi-elnok-jeloles

Nyitókép: HVG / Fazekas István.

Hozzászólások