Július 20-a a sakk nemzetközi világnapja, egyben az a nap, amikor Magyar Péter miniszterelnök felkéri Polgár Juditot, minden idők legsikeresebb női sakkozóját köztársasági elnöknek.
Az időzítés persze valószínűleg a véletlen szerencsének köszönhető: Sulyok Tamás volt államfő szombaton délután írta alá az Alaptörvény 17. módosítását, amellyel másnap megszűnt a megbízatása, így július 20-a hétfőtől ideiglenesen Forsthoffer Ágnes házelnök gyakorolja a köztársasági elnök jogköreit. Vasárnap ugyanakkor Polgár Judit neve merült fel az államfői poszt várományosaként: miután több sportoló, művész és tudós levélben javasolta a sakkmestert, Magyar Péter bejelentette, hogy hétfőn felkéri köztársasági elnöknek.
https://hvg.hu/itthon/20260719_magyar-peter-polgar-judit-koztarsasagi-elnok-jeloles
Az eljárás okozott némi felháborodást. A Fidesz álláspontja szerint az alkotmányos demokrácia megszűnt azáltal, hogy Sulyok Tamást „erőszakkal eltávolította” Magyar, innentől kezdve pedig lényegtelen az új államfő személye, szerintük a történtek után nem lesz legitim. De még a Tisza szimpatizánsai között is megosztó lehet Polgár felkérése, a miniszterelnök ugyanis szombaton arra kérte a lakosságot, mondjanak véleményt, ki lenne alkalmas államfőnek, majd alig egy nappal később már úgy tűnt, el is döntötte a kérdést.
A sakk világnapját 2019-ben ismerte el az ENSZ a Nemzetközi Sakkszövetség javaslatára, a sportág képviselői már 1966 óta ünneplik azt. Azért ezen a napon, mert 1924-ben július 20-án alakult meg a Nemzetközi Sakkszövetség. Az ENSZ álláspontja szerint a világnap kitűzésé annak elismerése is, hogy a sakk „fontos fórumot is biztosít a párbeszéd, a szolidaritás és a béke kultúrájának előmozdításához”.
https://hvg.hu/360/20260306_polgar-judit-hvg-portre-sakk-netflix-dokumentumfilm
Nyitókép: Polgár Judit Magyar Péterrel sakkozik az amerikai követség július 4-e alkalmából rendezett fogadásán. Fotó: Facebook/Szilárd Szentgyörgyi.