Feljelentést tesz a közmédia vezetése a korábbi törvénytelen irányítás miatt - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Irodája hétfőn.
https://www.facebook.com/kozmedia/posts/pfbid02i6FFWuFpyCCuTXqxKvcfoQKAhVPiFv41ootyMCukx88obVz7Rtu2VsoXb1JpgQ7Bl
Közlésük szerint az átvilágításkor előkerült belső levelezések, nyilatkozatok és egyéb dokumentumok alapján számos részlet feltárult arról, hogyan állt az elmúlt években politikai felügyelet alatt a közmédia, és milyen szerepet töltött be az intézmény irányításában Várhegyi Attila Fideszhez köthető politikus és üzletember.
A közlemény szerint a közmédiát a tanácsadóként szerződtetett Várhegyi irányította a valóságban: átvette a közmédia hivatalos vezetőinek jogköreit, helyettük döntött tartalmi, személyzeti, gazdasági ügyekben is, és jóváhagyása nélkül számos esetben nem is mertek döntést hozni azok, akik hivatalosan felelősek voltak az intézmény vezetéséért.
A médiaszolgáltató álláspontja szerint Várhegyi Attila nemcsak a közmédiát irányította megfelelő törvényi felhatalmazás és elszámoltatható felelősség nélkül, hanem ő volt a kapcsolat az ország politikai vezetése és a közmédia között: Várhegyi közvetítette a kormány tagjainak és más fideszes politikusoknak az akaratát a közmédia felé, illetve képviselte a közmédiát a kormányzati szereplők irányába.
„A közmédia vezetése dokumentumok feldolgozása és interjúk alapján jutott arra a következtetésre, hogy feljelentést kell tennie, mivel ez a fajta működési modell semmiképpen sem törvényes” - írják közleményükben.
Képünk forrása: Veres Viktor / HVG