CÖF-CÖKA: Lehet, hogy Magyarország már nem is létezik

Politikai évadnyitóra hívja követőit a Fidesz-közeli „civil” tömörülés, amely körlevelében a Tiszának is üzen.

  • HVG

Folyamatosan gyűlnek a társadalomföldrajz és nemzetközi jog kopernikuszi fordulatának magyarországi jelei, ugyanis Németország után Magyarország jelenlegi létezésével kapcsolatban is nyugtalanító kétségeket fogalmaztak meg a Fidesz holdudvarában.

Most a Fidesz emblematikus seregszemléiként ismert Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum – avagy jogi személyiségként CÖF-CÖKA – fogalmazott meg olyan, a konvencionális földrajz és államjog egyelőre érvényes paradigmáit szétfeszítő kétségeket Magyarország létét illetően, amilyeneknek korábban Schmidt Mária adott hangot Németországgal kapcsolatban.

https://hvg.hu/itthon/20221101_Felhivta_ferjet_Berlinben_a_budapesti_nemet_nagykovet_hogy_megtudja_Nemetorszag_tenyleg_megszunte_letezni

A 444 beszámolója szerint a CÖF-CÖKA politikai szezonnyitójára küldött meghívót a hírlevelére feliratkozóknak, amelyben egyebek mellett azt írták, hogy

Talán nem túlzás részünkről a megállapítás, hogy Magyarország felszámolás alatt áll. De lehet, hogy már nem is létezik.

A tudományos elemzésekre jellemző óvatoskodással megfogalmazott megállapítást ezután a magyarság több mint ezeréves állami létének végére – esetleg bevégzettségére – utaló körülmények rendszerezett összefoglalásával támasztották alá, arra a döntő fontosságú kérdésre adva választ, hogy „mi is egy ország létalapja?”.

„Az erkölcse, a jogrendje és hagyománya, ha csak a fundamentum három alapvető elemére hivatkozok” – fejtették ki csak a legfontosabb szempontokra koncentrálva. Márpedig a meghívó elemzése szerint a Tisza éppen ezt a hármat számolja fel.

„És igen, lépésről-lépésre küzd a társadalmat legerőteljesebben meghatározó erkölcsös Magyarország ellen” – tették hozzá, azt is leszögezve, hogy „a jogi védelem” már nem is létezik, miközben a kormánypárt – állításuk szerint – minden jogszabályon átlépett, még „az alkotmányosokon” is.

Az új államelmélet úttörői végül magát a Tiszát is figyelmeztették.

„De ha felszámolnak mindent, őket sem fogja megvédeni sem erkölcsi akadály, sem jog. Ezt azért jó lenne észben tartaniuk” – intették a kormánypártot.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Hozzászólások