Feljelentést tett a Külügyminisztérium, mert Szijjártó Péter vezetése alatt 2022-től „lényegében rutinszerűen tértek át arra, hogy a miniszter és delegációja külföldi útjait bérelt magánrepülőgéppel, vagy honvédségi különgéppel bonyolítsák” – jelentette be Orbán Anita a Facebookon.
A miniszter szerint bár az utazások száma, a diplomáciai események és a programok jellege érdemben nem változott, a korábban menetrendszerinti járattal megoldott utakat egyre gyakrabban különgéppel tették meg. Mindezt annak ellenére, hogy a minisztérium vonatkozó belső szabályzata „még csak nem is tartalmazza ezt az utazási lehetőséget, és az utazásokra kifejezetten a takarékosságot írja elő alapelvként”.
A külügyminisztérium átvilágítása azt találta, hogy ezek az utak 2022 és 2026 közötti időszakban átlagosan 5,6-szor, konzervatív becslésük szerint 4 milliárd forinttal kerültek többe, mintha a delegációk menetrendszerinti business osztályú járattal utaztak volna.
„Ez a szám ráadásul még a honvédségi gépek költségét nem is tartalmazza, a valóság tehát ennél is rosszabb” – mondta Orbán Anita.
A dokumentumok szerint volt olyan út, ahova Szijjártóék néhány száz kilométerre – Pozsonyba, Bécsbe, Belgrádba – béreltek különgépet, oda, ahová autóval vagy vonattal néhány óra alatt el lehet jutni. Volt, hogy a gépbérlést az utazás előtti napon hagyatták jóvá. És volt, hogy Szijjártó Péter Egyesült Államokból történő hazautazására, kifejezetten a saját választási kampányprogramjához igazítva, közpénzből béreltek külön repülőgépet. Az átvizsgálás során nem találták nyomát annak, hogy az egyes utak előtt mérlegelték volna az olcsóbb utazási lehetőségeket.
„A feltárt tények ezért álláspontom szerint a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúját, és a minisztérium előző felsővezetésének felelősségét vetik fel” – tette hozzá a tárcavezető.
Velkey György korábban már felsorolt néhány utazást, amire Szijjártóék magángéppel mentek, az államtitkár szerint ezek csak tavaly több mint kétmilliárd forintba kerültek.
https://hvg.hu/itthon/20260701_szijjarto-peter-kulgazdasagi-es-kulugyminiszter-maganrepulo-berleti-dij-2025-2-036-759-693-forint-velkey-gyorgy