Elveszik a sportesemények rendezését az NRÜ-től, több feladatot kapnak a szakági szövetségek

A kormány a jövő évtől változtat a nemzetközi sportesemények szervezésén.

  • MTI

Megváltoznak a nemzetközi sportesemények szervezésére vonatkozó szabályok: több feladatot kapnak a szakági szövetségek, illetve megszűnik a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) kiemelt szerepe egy új kormányrendelet szerint.

A kormany.hu oldalon megjelent beszámoló alapján a nemzetközi sportesemények költségvetési támogatásáról 500 millió forint alatt a sportpolitikáért felelős miniszter, 500 millió forint felett pedig a kormány dönt.

A jövőben a sportági szövetségek feladata lesz a nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események előkészítése, megpályáztatása, megszervezése és lebonyolítása. A kormányrendelet célja, hogy követhetőbb és ellenőrizhető legyen a közpénz útja és felhasználása, egyértelmű felelősségi viszonyokat teremtsen, ezért csökkenti a sportesemények megrendezésében és támogatásában részt vevő szereplők számát, és pontosan meghatározza az eljárást, különválasztva a két év múlva és a két éven belül sorra kerülő rendezvényeket.

A sportesemények rendezésével eddig foglalkozó NRÜ ezentúl csak operatív és lebonyolítási feladatokat lát el, ha a sportági szövetségek vagy a miniszter felkéri erre az ügynökséget.

„Az NRÜ korábbi döntés-előkészítési, irányítási, beszerzési, támogatásnyújtási és jóváhagyási jogkörei nehezítették a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, ezért ezek a tevékenységei megszűnnek” – olvasható a kormányrendeletben.

„Az NKOH is részt vehet a sportesemények szervezésében, de ezentúl széles szakmai, engedélyezési, tanácsadási, rendezvényszervezési, támogatásnyújtási és szponzorációs jogkörei nem lesznek. A hivatal a jövőben többnyire a kommunikációs és fejlesztési igények nyilvántartásával és a központosított beszerzési eljárások lefolytatásával foglalkozik majd. Az NKOH irányítása és felügyelete a korábbi Miniszterelnökséget vezető minisztertől a belügyminiszterhez kerül” – írták.

Az is kiderült, hogy szintén változik a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet feladatköre, a továbbiakban elsősorban a sportcélú költségvetési támogatások lebonyolításával foglalkozik.

A változások az idei sporteseményeket nem érintik, de a 2026 után esedékes rendezvények szervezése és lebonyolítása már a sportért felelős miniszter és a sportági szövetségek feladata lesz, azaz az új szabályozás 2027-ben négy nemzetközi sporteseményt érint: a vizes világbajnokságot, a gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságot, a női kézilabda-világbajnokságot és az öttusa-világbajnokságot.

A nagyobb költségvetési támogatást élvező sportesemények szervezőinek részletes költségvetési tervet kell készíteniük előzetesen, ettől eltérni csak indoklással lehet.

Az előző Orbán-kormány idején az állami kommunikációs, rendezvényszervezési és szervezetfejlesztési megbízásokat beszerző, Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség korábban szinte mindig Balásy Gyula cégeivel szerződött, és ezeken keresztül intézték az állam kommunikációját, például a kék plakátokat is.

https://hvg.hu/itthon/20260808_kirugta-a-belugyminiszter-a-nemzeti-kommunikacios-hivatal-es-a-nemzeti-rendezvenyszervezo-ugynokseg-vezetoit

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt

Hozzászólások