Az Országgyűlés megválasztotta a Médiatanács elnökét és négy tagját

A testület elnöke Polyák Gábor lett.

  • HVG
  • MTI

Kedden az Országgyűlés döntött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökéről, valamint a testület több tagjáról.

Polyák Gábor médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót 132 igen, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választották meg a képviselők a (NMHH) elnökének. Mellette a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta jogász, újságíró 186 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett lett a testület tagja, míg Bodrogi Bea Juditra és Nagy Krisztinára pedig 187 igen szavazatot adtak le ellenszavazat és tartózkodás nélkül.

A Mi Hazánk jelöltje, Tóth Máté energiajogász megválasztását 171-en támogatták, 9-en mondtak nemet, míg 7 képviselő tartózkodott. A Fidesz által delegált Szabó László 72 támogató, 95 ellenszavazatot kapott 16 tartózkodás mellett, a KDNP jelöltje Pindroch Ferenc esetében pedig 78 voksoltak igennel, 84 nemmel, míg 18-an tartózkodtak.

A szavazás után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.

HVG / Cabrera Martin

Annak ellenére, hogy a parlament nem választotta meg az összes tagot, a médiatanács megalakult – jelentette be Forsthoffer Ágnes házelnök. Hozzátette, azon jelöltekről, akiket nem választottak meg, de bírják a képviselők harmadának támogatását, ismételten meg kell kísérelni a szavazást. Az új voksolás időpontját a későbbiekben határozzák meg – közölte.

A tanács elnöke és a megválasztott négy tagja ezt követően esküt tett.

A törvényhozás művelődési bizottsága hétfőn döntött arról, hogy Polyák Gábort jelöli a médiatanács elnöki tisztségére. Ugyanekkor határoztak arról, hogy támogatják a kormánypárti és ellenzéki frakciók által a testületbe javasolt személyek megválasztását.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a szavazás után azt közölte, hogy elfogadhatatlannak tartja a történteket. Latorcai Csaba, a párt ügyvezető alelnöke az MTI-nek szerint rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy a frakciók jelöltjeit, akiket előzetesen a bizottság támogatott, a parlamenti szavazáson elutasítsák, és úgy véli, ily módon Magyar Péter „szervezte” a szavazást, majd megosztotta azon véleményét, miszerint elfogadhatatlan, hogy miniszterelnök pillanatnyi lelkiállapota és indulatai határozzák meg az Országgyűlés döntéseit.

Szentkirályi Alexandra, az Országgyűlés művelődési bizottságának fideszes elnöke a Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnököt azzal vádolta, szinte teljesen ellenzéki felügyelet nélkül hagyja a közmédiát, és szégyennek nevezte a történteket hangsúlyozva, hogy a médiatanácsba minden párt delegál tagokat, mert ez biztosítja a demokratikus és elfogulatlan működést.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője a keddi voksolás után tartott sajtótájékoztatóján botránynak, a parlamenti hagyományokkal és alapvető morális alapvetésekkel ellentétesnek nevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökének és tagjainak megválasztásakor történteket. Azért, hogy a Fidesz és a KDNP jelöltjei nem kapták meg a testületbe kerüléshez szükséges számú voksot, a politikus elsősorban nem a Tisza-frakciót, hanem a miniszterelnököt tette felelőssé, azt közölve: a miniszterelnök az utolsó pillanatban utasította a kormánypárti képviselőket arra, hogy ne támogassák a bizottsági szűrőkön már átment tagjelölteket.

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások