Az Országgyűlés megválasztotta a Médiatanács elnökét és négy tagját
A testület elnöke Polyák Gábor lett.
A párt alelnöke is szívesen lenne Tóth Máté, de mindkét pozíciót nem töltheti be.
Összeférhetetlenség léphet fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának egyetlen ellenzék által delegált tagja esetében. Kedden a parlament megválasztotta Tóth Mátét, a Mi Hazánk jelöltjét, aki ugyanakkor a párt szombati kongresszusán az alelnöki tisztségért száll ringbe.
A testület elnöke Polyák Gábor lett.
A médiatörvény a testületi tagsággal összeférhetetlennek mondja ki tisztség betöltését párt országos vagy területi szervezetében. Előírja, hogy a Médiatanács tagja nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, párt nevében nyilatkozatot nem tehet.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője az MTI megkeresésére közölte, hogy a párttisztség elnyerése esetén Tóth Máté le fog mondani a médiatanácsi tagságáról, „hogy még nagyobb szappanopera legyen ebből a Médiatanácsból”.
Hozzátette azt is, végeredményben Tóth döntése, hogy a kettő közül melyik tisztséget választja, de ő azt ambicionálja, hogy pártalelnök legyen. Tóth is megerősítette, hogy mindenképp indul az alelnöki posztért, ha megválasztják, egyeztet Toroczkaival, hogy melyik tisztséget válassza.
Mind a kettő mellett szólnak érvek – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a Médiatanács elnökének és tagjainak választása során történtek és a megválasztottak személye alapján úgy látja, „nagyon súlyosan politikáról, a politikai beavatkozás szándékáról szólna” a testületi munka, ezért a mérleg jelenleg a párttisztség felé billen.
Nyitókép: Tóth Máté az eskütételt követően az Országgyűlésben 2026. szeptember 22-én. Fotó: HVG / Cabrera Martin
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.