Orbán Viktor fenyegetőzéséről
(A Fidesz elnöke azt mondta: nyilvánosságra fogják hozni az NVVH munkatársainak nevét, ha pedig újra hatalomra jut a Fidesz, nem kerülhetik el a jogi és a pénzügyi felelősségre vonást.)
„Orbán Viktorral szemben a jogállam megvédi az intézményt, én pedig mind a 150 leendő munkatársammal le fogok ülni beszélni, és el tudom neki mondani, hogy én hogyan tudom az ő biztonságát és a törvényes munkavégzéshez szükséges feltételeit garantálni. Hogy amíg én ezt a hivatalt vezetem, semmilyen külső fenyegetettség nem lehet hatással a hivatal munkájára. Egyébként ha mindez élessé válik, akkor nyilván mi is megtesszük azokat a lépéseket, ami a tényleges jogi védelmet garantálja. De ne felejtsük el, hogy Orbán Viktor történetesen jogász, tehát tudja, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy az nagyon jól hangozzék, de még ne legyen nagyobb következménye. Én pontosan tudom, hogy miért hangzott el ez a mondat, de nem vagyok már politikai elemző. Egyébként azt tapasztalom, hogy ez inkább erősíti az elköteleződést a leendő munkatársakban, hogy ja, hát hogyha ez van, hát akkor persze, hogy jövök.”
https://hvg.hu/itthon/20260916_europion-orban-viktor-fenyegetes-ebx
Hadházy Ákos kritikájáról
(A volt ellenzéki képviselő azt mondta, miután megszerezte az NVVH elnöki pályázatait: Unger Anna pályázata a legjobb hatvanba se kerülhetett volna be, ha megfelelő kritériumok alapján pontozták volna a pályázatokat.)
„Azt gondolom, hogy nekem nincs különösebb dolgom azzal, hogy magyar állampolgárok mit gondolnak pályázati anyagokról. Azt egy kicsit problémásnak tartom, hogy valaki illetéktelenül kap meg ilyeneket, mert mi pályázóként aláírtunk egy adatvédelmi nyilatkozatot, hogy ki láthatja a mi pályázatunkat, és abban volt országgyűlési képviselők nem szerepeltek. Hacsak nem ők a civil szervezetek által delegált szakértők, akik szintén megkapták, és az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság meghívottjaként ott ülhettek – rajtuk kívül senki nem láthatta. Tehát nekem nem amiatt van rossz érzésem, hogy ő engem hova sorol, hanem amiatt, hogy ezek az anyagok kikerültek. És még rosszabb érzésem van amiatt, hogy teljesen jogosulatlan adatkezelőjeként a megkapott pályázathalomnak, nyilvánosan felajánlja, hogy szívesen elküldi nekem az összeset, hogy nézegessem. Nem akarok kategóriát mondani a törvénysértésre, hogy ez bűncselekmény vagy szabálysértés, de hogy nem jogszerű, az fix. Tehát ő jogosulatlanul birtokolja ezeket a pályázatokat, jogosulatlanul tette ki a Facebookra még akkor is, ha megpróbálta őket anonimizálni, és pláne jogosulatlanul ajánlgatja nekem, hogy ő majd továbbítja az összeset. (…) Ez semmit nem von le abból, hogy ő mennyi mindent derített ki, vagy adott nyilvánosságot mások által kiderített ügyeknek. Ez két külön dolog. Ha most jogállamot építünk, és én például arra szerződtem, hogy kezdjünk el jogállamot építeni, akkor annak az is része kell hogy legyen, hogy tudomásul vesszük, hogyan nyúlunk adatokhoz, mihez van jogunk, és mihez nincs jogunk.”
Milyen ügyek vizsgálatával kezdi a munkáját az NVVH?
„Négy témával fogunk indítani, szeptember 28-án be fogjuk jelenteni, hogy milyen ügyeket kérünk át magunkhoz, és miért. Hogyha egy ügyet átveszünk, akkor nyilván ott már valami történt, ha más nem, egy feljelentés. A választás Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes kizárólagos hatásköre. Nem mondhatom meg neki a törvény szerint, hogy Kata, tudod, volt az a bolti lopás, hozzuk el. Ezt ő döntötte el. Elmondta nekem, leegyeztettük, hiszen nyilván nekem vannak ebben feladataim, például hogy miként fogjuk kommunikálni, mit mondunk el róla, mi lesz a stratégia. (…) Tulajdonképpen az szerepelt a pályázatomban, de Tasnády Katalin is abban gondolkodott, hogy a nagy ügyeket beazonosítva kell választani. Én nem mondom meg neki, hogyan nyomozzon vagy milyen ügyet vizsgáljon, de ő is abban a logikában van, hogy egy-egy jellegzetes korrupciós ügytípust vegyünk ki, és nézzük meg, hogyan működött.
Mert a NER lusta volt: ha egy dolog bevált, akkor azt sokáig csinálták, és ha megtaláljuk a mintázatot, azt ki lehet próbálni a többire is.
De azt már nem nekünk kell lenyomozni, mert nem lesz annyi emberünk.”

Mennyire lesz nyilvános a hivatal működése?
„Senki nem fogja kirakni a netre, hogy itt dolgozik, de nem azért nem rakja ki, mert Orbán Viktor vagy bárki más fenyegetőzik, hanem mert az NVVH nagyon szigorú biztonsági szabályok szerint fog dolgozni. Elnézést, hogy ezt mondom, de az öt vezetőn túl senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki dolgozik az NVVH-ban, és az NVVH akkor tud stabilan és jól dolgozni, hogyha a névjegyzéke nem nyilvános. Nagyon szigorú biztonsági előírások mentén működünk már most is, és ennek például feltétele, hogy ez nem úgy lesz közhivatal, hogy az utolsó portásig mindenkinek az adata elérhető lesz. (…)
Ez a hivatal minden várakozással, reménnyel és elvárással ellentétben nem lesz abszolút filmszínház.
Nekem a pályázatomban is az szerepel, hogy ez egy dolgozó hivatal lesz, ami az eredményeit fogja kommunikálni. Adott esetben ilyen lehet egy vizsgálat eredménye, vagy az, hogy ezt és ezt az ügyet átkértük, átvesszük az ügyészségtől, és a továbbiakban mi nyomozunk. Eredmény lehet az is, hogy bejelentjük, hogy vádat emeltek – ennél többet nem tudunk, mert ott megáll a mi hatáskörünk. Sokan szerették volna, hogy a statáriális eljárás is hozzánk kerüljön, de mi nem tudunk ítéletet hozni a saját ügyeinkben. Szomorúan már most azt kell mondanom, hogy nagyon sok ügyben fogjuk azt nyilatkozni, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel nem adunk több információt. Nem akarok nagyon drámai bejelentéseket tenni, de itt azért nem 3 millió forint forog kockán, és én egy percig nem fogom azt kockáztatni, hogy valaki egy ponttal, egy vesszővel vagy egy kötőszóval többet tudjon ahhoz, hogy úgy érezze, hogy neki most vennie kell a sátorfáját, és nem biztos, hogy vissza tudjuk hozni. Ezért igen, a szóvivőnk meg fogja tanulni ezeket a standard szövegeket, de az is biztos, hogy az első pillanatban, amikor mi megszólalhatunk tényekkel, meg fogjuk tenni. Mert én közben azt sem felejtettem el, hogy én is a másik oldalról jövök, és hogy a nyilvánosság mindig fegyver. (…) Lehet, hogy a nyilvánosság eszközét kell használnunk majd arra, hogy valami ne történjen meg, mert egyébként megtörténhetett volna.”
Hogyan lehet eljutni az eltüntetett pénzekig, például a magántőkealapokban elrejtett vagyonok végső tulajdonosáig?
„A hivatalnak joga lesz titkos információgyűjtésre, amit az erre feljogosított szakszolgálatok végeznek, ők egy kicsit alaposabban tudnak utánanézni pénzmozgásoknak. Volt szerencsém beszélni vagyonvisszaszerzési vonalon dolgozókkal és bankbiztonsági szakemberekkel, akik szintén tudják, hogy mi az az információ, amit az átlagember vagy akár egy nagyon felkészült újságíró meg tud szerezni, és mi az, amit a kellő jogkörökkel és eszközökkel felszerelt hivatalok tudnak végigvinni és kideríteni. Nagyon nagy a föld, és táskában sok mindent el lehet vinni, de nem lehet mindent táskában elvinni, és amit nem táskában visznek, annak nyoma van. Minden nyomot hagy. És ahol nyom van, ott már csak jó nyomkeresők kellenek. (…) Én úgy hallom, hogy a kormánynak is volt szándéka arra, hogy megszüntessék azokat a törvényi védelmeket, amik most engedik elbújni a magántőkealapok végső tulajdonosait. Ha gyorsan lép a kormány és a jogalkotó, akkor valószínűleg nekünk már kevesebb erőforrást kell erre irányítani, de ha ők ezt bármilyen okból még nem tudják megtenni, mi el fogunk ezen a szálon is indulni. (…)
A magántőkealapokok egyébként úgy, ahogy vannak, szembementek az alaptörvény közpénzügyi előírásaival. A magyar állam csak nyílt, ismert tulajdonkörű szervezeteknek vagy jogi személyeknek juttathat vagyont, ám ez nem így történt.
Voltak olyan nettó vagyonjuttatások is, ahol már közbeszerzést sem írtak ki, például a több mint 600 milliárdos irodavásárlás, amiről mindenfajta verseny nélkül egyszer csak született egy kormánydöntés. Nyilván majd az ilyen jellegű döntéseket is meg lehet nézni, és ebben nagy segítségünkre lesz az, hogy most egy csomó titkos kormányhatározat is elvesztette titkos jellegét, így adott esetben már nem kell átkérnünk ezt a határozatot és a minősítés feloldását a Miniszterelnökségtől, vagy gyorsan beüzemelni a TÜK-helyiségünket, hogy a titkos iratokat tudjuk tárolni, hanem letöltöm a kormány.hu-ról.”
https://hvg.hu/gazdasag/20260727_ingatlan-tiborcz-istvan-garancsi-istvan-balazs-attila-kiemelt-beruhazas-allami-irodahaz-zuglo-varoskozpont-durer-park-kopaszi-gat
A NER bűnszervezetéről
(Amivel kapcsolatban Magyar Péter háromezer janicsárt emlegetett a kampányban.)
„Én nem a janicsár szót használom, mert ugye a janicsárok fölött voltak bégek is, inkább a maffia felől nézem. Ott vannak az egyszerű katonák, fölöttük vannak a made manek, akik még nem nagyfőnökök, de már van egy ilyen őrsvezetői rangjuk. Fölöttük a capók, és fölötte a boss. Azt gondolom, hogy valószínűleg egy boss alatt van tucatnyinál nem több capo, és alattuk százas mennyiségben lehetnek a többiek, mert a rendszer logikája nem engedi, hogy túl sokfelé menjen (…)
Mindig egy boss van, a maffiának megvan a főnöke, az egy hierarchikus rendszer.
Abban nem vagyok biztos, hogy – bármelyik ügynél indulunk el – mindig el fogunk jutni büntetőjogilag bizonyítható módon a bossig. De biztos, hogy el fogunk jutni nagyon sok made manig, és nagyon sok capóig, és biztos vagyok benne, hogy néhány esetben el fogunk jutni a bossig.”
Unger Anna személyes motivációjáról
„A szívemnek kedves ügyek azok, ahol tudom, hogy az elsíbolt közvagyon arra ment, hogy gyűlöletet keltsen, hogy választást manipuláljon, hogy a hatalom újratermelését megteremtse, hogy a hatalom leválthatóságát megakadályozza, hogy a tudatlanságot, a tájékozatlanságot, a tévhitek terjesztését erősítse. Nekem személyesen ezek nagyon fontosak, de ez nem azt jelenti, hogy ezekben fogunk elsőként nyomozni, mert nem én döntök ebben. (…)
Az egyik oka annak, hogy jelentkezem erre a feladatra, az az, hogy az összes átmenet, ahol ez kudarcot vallott, többek között azért vallott kudarcot, mert az antidemokratikus rezsimek nemcsak jogtiprók, de korruptak is.
Amikor megtörténik az átmenet, a jogtiprással mindenki foglalkozik, és a korrupcióval nem. Mi történik ilyenkor? Van egy magánvagyonná tett közvagyon, és ez a magánvagyon nagyon sokáig ad lehetőséget arra, hogy a bűncselekményeket elkövető személyek védőügyvédeket fizessenek belőle. Erre nagyon sok példát tudnék mondani, Pinochettől kezdve Fujimorin át egy csomó mindenkit, akit éveken vagy évtizedeken keresztül soha nem ítélték el. (…) Pont ezért nagyon fontos, hogy az emberi jogi és jogállamiság elleni jogsértések mellett a korrupciós cselekmények is feltárásra kerüljenek, és a korrupció útján szerzett vagyon elérhetetlen legyen még a jogerős ítéletig is a vélelmezett elkövető számára, hogy ne tudja a védekezésére ezt felhasználni. Mert akkor tulajdonképpen megint az történik, hogy egyszer már kihasználta a közvagyonszerzés lehetőségét, és most megint a mi pénzünket használja arra, hogy amit elkövetett, azért neki ne kelljen felelősséget vállalni. És én ezt nem szeretném.”
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=UXPDImmC2hU&t
Nyitókép: HVG / Szondy Dalma