150 milliárdba kerültek az iskolai laptopok, amelyekkel szívesen kampányolt a Fidesz

Idén is lehet igényelni az 5. és 9. évfolyamos diákoknak a korábban már más diákok által használt iskolai notebookokat, amelyeket még az Orbán-kormány vásárolt hazai és uniós forrásokból. Új beszerzés egyelőre nincs kilátásban.

  • HVG

Az idei tanévben is lehet oktatási célú, személyes használatba adható laptopokat igényelni a tanulók számára – írja a Népszava a Klebelsberg Központ tájékoztatása alapján, felhívva a figyelmet, hogy ezek nem új gépek. A notebookokat előzőleg már más diákok használták, majd visszaadták – újként még az Orbán-kormány szerezte be ezeket részben uniós forrásból, de a program lezárult, új beszerzés nem várható.

A Klebelsberg Központ a Népszavának azt is elárulta, hogy az akkori kormányzat 2021-ben döntött az uniós forrást felhasználó, magyar állami társfinanszírozású beszerzésről, ennek részeként pedig a „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projektben 579 ezer notebookot vettek 151,18 milliárd forint felhasználásával az évek alatt.

AFP / SCIENCE / NEW / Paul Bradbury

Az eszközök beszerzése és kiosztása négy ütemben történt: az első kör 2022 tavaszán volt 120 ezer notebook kiosztásával, az eszközök beszerzése és kiszállítása 33,4 milliárd forintba került. A második kör 2023 végén volt: 140 ezer eszköz 35,9 milliárdos értékben. A harmadik és a negyedik kör a 2024-es tavaszi és őszi félévben történt, összesen 319 ezer laptopot osztottak ki 81,7 milliárd forint értékben.

Ahogyan arról a HVG is írt, ezt a projektet az Orbán-kormány és a Fidesz politikusai gyakran használták kampányelemként. Például már az első körben, 2022 tavaszán. Emlékezetes volt, amikor a választási bizottság meg is állapította: jogsértő volt ugyan, hogy Vitályos Eszter laptopokat osztogatott egy iskolában fideszes képviselőjelöltként, de büntetni nem kell, elég rászólni, hogy többet ne csináljon ilyet.

Ugyanez történt később is, és közben Hadházy Ákos független képviselő felhívta a figyelmet, hogy valaki nagyon jól jár a „gonosz Brüsszel” pénzén „meglehetősen drágán” beszerzett eszközökkel. Hogy ezek a gyerekek-e, az kezdettől kérdés volt: emeli-e önmagában az oktatás színvonalát a kiosztott géppark anélkül, hogy felkészítenék a tanárokat a digitális oktatáshoz kapcsolódó módszertanra, szemléletre.

https://hvg.hu/360/202209__ingyenes_laptopok__tetszelgo_kepviselok__ki_jart_jol

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / NICOLAS PORTNOI

Hozzászólások