Négyféle lehetséges kimenetele is lehet a hétfői rendkívüli parlamenti ülés legfontosabb napirendi pontjának, az új legfőbbügyész-jelölt megválasztásának,
de ebből csak egy biztos, egy legfeljebb valószínű, kettő pedig csupán elméleti lehetőség, amely jelen állás szerint kizárható.
A Baka András köztársasági elnök által javasolt Szathmáry Zoltán megválasztásáról a hétfőn 9 órakor kezdődő – a Tisza-frakció javaslatára összehívott – rendkívüli ülésen, titkos szavazással döntenek.
Az új legfőbb ügyész megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges, de lehet, hogy a szavazásig el sem jut a már eddig is fordulatos történet. Emlékezetes, az államfő egy hete nevezte meg jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, majd a Parlamentben érvelt is mellette, mire Magyar Péter miniszterelnök sietve jelezte, nem látja biztosítottnak, hogy a jelölt megkapja a szükséges kétharmados többséget. Másnapra pedig megvolt a Tisza-frakció végleges döntése is: elutasítják a jelöltet.
Közben kiderült, Magyarék azért utasíthatták el alig 24 óra alatt Baka jelöltjét, mert Szathmáry közeli családtagjának érintettsége a Fidesz által kampánytémává tett aranykonvoj-ügyben politikai kockázatot jelenthet. Az egykor az ügyészségnél, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozó testvér ugyanis gyanúsított a nyomozásban, amit az ügyészség indított jogellenes fogva tartás bűntette miatt. A hírek szerint ő intézte a X. kerületi kapitányságon az előállított ukránok beutazási és tartózkodási tilalmát.
https://hvg.hu/itthon/20260922_legfobbugyesz-jelolt-testvere-aranykonvoj-ugy-gyanusitott
Akárhogy is, a Tisza-frakció azt kérte a köztársasági elnöktől, jelöljön Szathmáry helyett új személyt. Ám Baka András még aznap közölte, hogy kitart a választása mellett – amiről amúgy nem tudni, hogy kinek a személyi javaslata volt, csak annyi ismert, hogy az államfő több szakmai szervezettel is egyeztetett, de előzetes ígéretének megfelelően pártokkal, így a kétharmados támogatáshoz elengedhetetlen Tiszával nem. Az államfő egyelőre nem is vonta vissza az Országgyűlés elnökének küldött hivatalos jelölését.
Ezek után nincs reális esély a négy közül arra a forgatókönyvre, hogy Baka a hétfői szavazásig visszavonja a jelölést. Főleg, hogy közben a nevében a Sándor-palota közölte: Baka „a legfőbb ügyész személyére megtette javaslatát, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége”. Ugyanígy legfeljebb elméleti, semmint gyakorlati esélye van annak az opciónak, hogy a Tisza-frakció nyilvános elutasítása ellenére a versenyben maradt jelölt mégis megkapja a szükséges kétharmados támogatást a titkos szavazáson.
Ennél sokkal nagyobb az esélye annak, hogy Szathmáry Zoltán maga lép vissza a jelöltségtől. Ilyesmire még nem volt példa, de a jelölt meggondolhatja magát. Bejelentheti döntését magánéleti okokra hivatkozva, vagy csak visszavonja a megválasztáshoz szükséges törvényi feltételeknek való megfeleléséről szóló előzetes nyilatkozatát. Ez az okirat, amiben nyilatkozott a feltételek meglétéről (állampolgárság, választójog, büntetlen előélet, jogi végzettség és szakvizsga, összeférhetetlenség).

Fontos elem az összeférhetetlenség, hiszen az aranykonvoj-ügyben gyanúsított testvére miatt ezzel kapcsolatban felmerülhetnek aggályok. Ugyan a törvény számos összeférhetetlenségi okot sorol fel az ügyészeknél és a legfőbb ügyésznél, de ezek többsége valamilyen más tisztségre, foglalkozásra, beosztásra vagy gazdasági érdekeltségre vonatkozó tilalom. A leendő legfőbb ügyész nem lehet országgyűlési képviselő, polgármester, állami vezető, vagy cég ügyvezetője, de
a futballbírókat például már nem zárja el a törvény a legfőbb ügyészi tisztségtől.
Szathmáry esetében a közokirat-hamisítással gyanúsított testvér viszont akadályt jelenthet, még ha a törvény a hozzátartozókra vonatkozó összeférhetetlenségnél csak azt emeli ki, hogy az ügyészségi alkalmazott a hozzátartozójával nem kerülhet irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba. Ez inkább munkajogi körülményeket takar, ám a legfőbb ügyész annak a vádhatóságnak a vezetője, amelyik ebben az esetben a közeli hozzátartozója ügyében is dönt arról, vádat emel-e vagy sem.
A törvény szerinti bármely összeférhetetlenség egyébként nem eleve kizáró ok a legfőbb ügyész megválasztásánál, hanem az új vezetőnek ezt – az összeférhetetlenség típusától függően – vagy már a megválasztásakor, vagy 15 napon belül kell megszüntetnie, addig a jogkörét sem gyakorolhatja. Ami a hozzátartozóra vonatkozó, említett irányítási, ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolat tilalmát illeti, az alól a törvény szerint ráadásul az őt jelölő államfő „különösen indokolt esetben felmentést adhat”.
Szathmáry visszalépésénél is nagyobb az esélye annak, hogy megtartják a szavazást és azon elutasítják a legfőbbügyész-jelöltet. Ez nem lenne példa nélküli, de van kockázata: ha Baka a jelöltje nem kapja meg a Tisza-kétharmad támogatását, újraindul a jelölési folyamat, ami presztízsveszteség. Így járt Sólyom László államfő 2006-ban, amikor nem egyeztetett a pártokkal a pártatlanság érdekében. Első jelöltjét, Horányi Miklóst le is szavazta az MSZP–SZDSZ, a másodikat, Kovács Tamást már megválasztották.
Baka megteheti, hogy újra Szathmáryt jelöli, bízva abban, hogy a Tisza meggondolja magát, hiszen éppen vele történt hasonló: annak idején Sólyom László háromszor javasolta Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság élére, az első két alkalommal a parlament leszavazta. Mivel itt nem egyszerű, szimpátiakérdésről van szó, hanem Szathmáry testvérének ügyéről, az újrajelölés kevésbé valószínű. Ez esetben Bakának más jelöltet kell találnia. Sikertelen választás esetén akárhányszor lehet új embert jelölni és szavazni róla.
https://hvg.hu/360/20260922_legfobb-ugyesz-casting-tisza-elutasitas-politika-probatetel-baka-andras-magyar-peter-valsag-ugyeszseg
Csakhogy az idő sürget. Normális esetben a presztízsveszteségen túl semmilyen kár nem származna a késlekedésből, mivel a korábbi Fidesz-többség által kialakított jogi környezet alapján a régi legfőbb ügyész hivatalban maradhat az új megválasztáséig. Csakhogy ez most nem opció, mivel az eddigi legfőbb ügyész már nincs a posztján. Nagy Gábor Bálint ugyanis júliusi lemondását követően augusztus 25-i hatállyal ténylegesen távozott, feladatát egyetlen helyettese, Lajtár István látja el. Ám
mivel Lajtár Istvánnak december 5-én megszűnik a szolgálati jogviszonya, mivel eléri a 65 éves öregségi nyugdíjkorhatárt, más legfőbbügyész-helyettes pedig – Ibolya Tibor tavalyi felmentése óta – nincs, így ha addig nem sikerül új legfőbb ügyészt választani, a vádhatóság első számú vezető nélkül marad.
Egyszerűbb a helyzet a négy képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyében, ami a hétfői ülés másik témája. Közülük ketten – a fideszes Hankó Balázs és a KDNP-s Seszták Miklós – az Orbán-kormány miniszterei voltak, ketten tiszások: Magyar Péter és Gurzó Mária. A HVG úgy tudja, Gurzó mentelmi ügyét le is veszik majd napirendről, mert a képviselő – aki nemrég tisztázta, hogy ő nem Fásy Ádám NKA-botrányban letartóztatott azonos nevű felesége – ügye magánvádas történet, míg a többi közvádas. Amúgy Magyar
az egész mentelmi jogos kérdéshez úgy áll, hogy kezdeményezni fogja: közvádas bűncselekmények esetében teljesen töröljék el a mentelmi jogot.
Éppen közvádas ügyekben kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését. Erről – a hétfőn reggel 7:30-ra, még a rendkívüli ülés előttre összehívott mentelmi bizottság ajánlása alapján – az Országgyűlés kétharmados többséggel dönt. A három érintett képviselőnek különböző okból kérték ki a mentelmi jogát, de egyszerre. A HVG-nek Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta,
a politikusokat érintő büntetőügyek párhuzamos „beindulása” a kormányváltás késleltetett következményeként csúcsvezető nélkül maradt, egyúttal belső átalakuláson áteső ügyészi szervezet zavartságát mutatja.
https://hvg.hu/itthon/20260924_hiaba-aktitas-ugyeszseg-kommunikacio-zavartsag-mentelmi-jog
Magyar Péter mentelmi jogát amúgy azért kérték ki, mert még 2024 nyarán elvette, majd a Dunába dobta egy férfi telefonját. Az ügyészség úgy írta le az esetet, hogy Magyar akkor egy fővárosi klubban szórakozott, ahol a sértett a mobiljával videóra vette őt, erre Magyar vitatkozni kezdett vele, majd kivette a kezéből a telefont, zsebre tette, és nem volt hajlandó visszaadni, később pedig a vízbe dobta. Magyar „már többször befuccsolt politikai karaktergyilkossági kísérletnek” nevezte az esetet, és megjegyezte:
a Polt-féle ügyészség szánalmas kísérlete, hogy az ő ügyével megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat.
Utóbbi jelzővel a miniszterelnök a másik két érintett, Seszták és Hankó volt miniszterek ügyét jellemezte. A fideszes Hankó Balázsnak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miatt kell felelnie, mert az ügyészség szerint feltehető, hogy jogellenesen használtak fel 17,3 milliárdos összeget, ezért pedig akkori miniszterként Hankó is felelős lehet. Az NKA-botrány lényege, hogy a szervezet milliárdokkal támogatta a Fidesz holdudvarához tartozó alkotókat és szervezeteket azzal a céllal, hogy a kampányban segítsék a pártot.
Ahogy arról a HVG is írt, kapott pénzt Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása és Mága Zoltán köre is. A NAV-nál május óta folyamatban lévő eljárásban Hankó Balázs több kollégáját már őrizetbe vették, majd le is tartóztatták. Az ügynek több gyanúsítottja is van, köztük Bús Balázs, az NKA volt alelnöke, Ughy Attila volt fideszes képviselő és Hankó egykori kabinetfőnöke is. Sőt, Az NKA-nyomozás már a Fideszt is elérte, a párt szervereit átmenetileg lefoglalták.
https://hvg.hu/itthon/20260923_politologus-tobbpart-gyanusitas-javulas-ugyeszseg-megiteles-mikecz
A volt fejlesztési miniszter, KDNP-s képviselő Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését a Volánbusz-ügyben kérték, mivel ő felügyelte az állami vagyonkezelő MNV-t, amely a busztársaság tulajdonosi jogait gyakorolta. A nyomozók szerint Seszták az amúgy már az egyik leggazdagabb magyarral, Jellinek Dániellel együtt ebben az ügyben letartóztatott egykori MNV-vezér Szivek Norberttel együtt 11 milliárd forint jogtalan előnyhöz jutott a Volánbusszal szerződött cégek képviselőitől 2015-2018 között.
Az ügyészség amúgy utalt Jellinekre és az ő szerepére: „Egy építőipari beruházásokkal foglalkozó cégcsoport képviselője – reménybeli állami megrendelések fejében – felajánlotta, hogy minden beruházás után az egyes szerződésekben meghatározott vállalkozói díj 10 százalékát – közvetítő közreműködésével – visszajuttatja Seszták Miklós miniszternek.” Az ügyészség szerint a cégcsoport 2015–2018 között több kiemelt állami beruházást nyert el, és 1 milliárd forint jogtalan előnyt juttatott a miniszternek.
https://hvg.hu/itthon/20260922_az-ugyeszseg-kezdemenyezte-hanko-balazs-sesztak-miklos-es-magyar-peter-mentelmi-joganak-felfuggeszteset
Nyitóképünkön Magyar Péter a Parlamentben. Fotó: HVG / Cabrera Martin