Fejes Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani az államfő. Az Országgyűlés elé terjesztendő jelöltjét Baka András köztársasági elnök maga jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón, ahol kérdésekre viszont nem válaszolt. Így a jelöltről és a kiválasztás szempontjairól, folyamatáról csak annyit tudni, amit az államfő elárult.
Baka András annyit mondott, több tucat egyeztetést végzett a jelölés folamán, és meggyőződése, hogy olyan embernek kell vezetni a Legfőbb Ügyészséget, aki átlátja annak szakmai és emberi viszonyait, képes szembenézni a hibáival és van tartása megvédeni minadazt, ami érték az ügyészi hivatásban.

A köztársasági elnök jelöltjéről, Fejes Péterről azt mondta: teljes, 39 éves szakmai pályafutását az ügyészi szervezetben töltötte: fogalmazó, majd ügyész, főügyész, sajtószóvivő, fellebbviteli ügyész, végül Vas megyei főügyész volt.Vezetői és tárgyalótermi ügyési tapasztalata van, valamint az ELTE-n és a Pázmányon is oktat.
Fejes Péternek nincs pártkötődése, politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében nem vett részt
– érvelt jelöltje mellett Baka András. A köztársasági elnök emlékeztetett: Fejes főügyészi megbízatása az utolsó előtti legfőbb ügyész (nem mondta ki Polt Péter nevét – a szerk.) döntésével bizalomvesztésre hivatkozva szűnt meg. Ügyészi szolgálatát pedig tavaly novemberben, a 2012-ben bevezetett életkori korhatár elérése miatt kellett befejeznie.
„Pályája azt mutatja, hogy nem politikai lojalitáshoz, hanem a törvényhez és hivatása szabályaihoz igazodott. Higgadt, tapasztalt és mértéktartó ember, aki ismeri a szervezet értékeit és hibáit, és megvan benne az elszántság ahhoz,. hogy előbbieket megőrizze, utóbbiakkal pedig következetesen szembenézzen” – mondta Fejesről Baka, aki szerint
új jelöltje alkalmas arra, hogy elindítsa az ügyészi szervezetet a közbizalom visszaszerzésének útján – ezért az Országgyűlés döntése is szerinte arról szól, hogy kire bízza az ügyészség szakmai és erkölcsi megújítását.

Baka András felvezetője után a mellette álló Fejes Péter is szólt pár szót. Azt mondta, soha nem gondolta, hogy az általa nagyra becsült Györgyi Kálmán és Kovács Tamás utóda lehet. Szerinte a legfőbb ügyészi tisztség akkor is nagy felelősség volt, de akkoriban a szervezet még a feladatával foglalkozott, a légkör nem volt megmételyezve, ami ma nem mondható el.
A cél az ügyészség önbecsülésének visszaállítása és a társadalmi megbecsülés visszaszerzése
– mondta a legfőbbügyész-jelölt. Fejes arról is beszélt, ha az Országgyűlés is bizalmat szavaz neki, akkor a legnagyobb alázattal látná el a tisztséget, és tisztességét megőrizve megoldaná a feladatot, legalábbis megbírkózna vele. Rövid bemutatkozó beszédét azzal a kijelentéssel zárta: „a kocka el van vetve”.

A jelölés hivatalos bejelentésével tehát megkezdődik a legfőbbügyész-választás folyamatának második fordulója. Egy jelölt visszautasításán ugyanis már túl vagyunk: Baka éppen három hete, szeptember 21-én nevezte meg első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a legfőbb ügyészi posztra, majd a Parlamentben érvelt is mellette.
Ám akkor gyors elutasítás érkezett a személyi javalatra: Magyar Péter miniszterelnök sietve jelezte, nem látja biztosítottnak, hogy a jelölt megkapja a szükséges kétharmados többséget. Később a Tisza-frakció végleges döntést is hozott: elutasítják a jelöltet. Így is történt: a szeptember 28-i szavazáson, ahol kétharmados többség kellett volna a megválasztásához,
a titkos szavazáson a képviselők egyhangúlag leszavazták Szathmáry Zoltánt, aki 139 nem voksot kapott.
Szathmáryt azért utasítotték el, mert a testvére érintett az aranykonvoj-ügyben. Sőt, nemcsak érintett, hanem gyanúsított is. Szathmáry István – aki volt ügyész is – ezredesi rangban az Alkotmányvédelmi Hivatal jogi főosztályvezetője, gyanúsítása pedig azzal függ össze, hogy a hírek szerint ő intézte az előállított ukránok beutazási és tartózkodási tilalmát.
https://hvg.hu/itthon/20261001_aranykonvoj-ukran-penzszallitok-fogva-tartas-szathmary-dokumentum
Mint kiderült, erről a körülményről, vagyis a legfőbb ügyésznek kiszemelt Szathmáry testvérét érintő eljárásról a köztársasági elnök is tudott. Jelöltje elutasítása után maga mondta: „nem utólag szembesültem ezzel a kérdéssel, a döntést nem információhiányban hoztam meg, a rendelkezésre álló információkat mérlegeltem.” Hozzátette:
további információkat is megismertem, amelyek jelenleg nem nyilvánosak, és erről nem beszélhetek.
Ahogy arról a HVG már írt, az elmúlt hetekben az új legfőbb ügyész jelölése körüli bizonytalanság tapintható volt. A Tisza elutasítása rosszul jött a jelöltnek – főleg úgy, hogy ha igaz, nem is az ő személye az elutasítás fő oka. Tény, hogy a neve sokakat meglepett, és amint Baka is fogalmazott, ő a Legfőbb Ügyészség „negyedik vonalából” jön.
A legfőbb ügyész jelölése eközben hangsúlyos káderkérdéssé is vált. Ráadásul nem sokkal azután, hogy az államfőválasztás körüli Polgár Judit-fiaskó, majd a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének kiválasztási folyamata is megmutatta, hogy fontos személyi kérdések a legjobb szándék mellett is rizikós, megosztó témává válhatnak a politikai térben.
Ez nem tesz jót sem a kormánytöbbségnek, sem Baka Andrásnak. Még akkor is így van ez, ha a személyi kérdés körüli vitáról nem állítható, hogy egyértelműen a Tisza-kormány vagy a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök jövőbeni kapcsolatát befolyásoló elem. Ám mindenképpen súrlódási pontról beszélhetünk a Tisza és az államfő között.
https://hvg.hu/360/20261001_hvg-szabo-andrea-idonkent-avita-magaamegoldas-baka-andras-tisza-legfobb-ugyesz
Viszont az egyaránt érdeke a kormányzó többségnek és a köztársasági elnöknek is, hanem magának a Baka András által is elismerten megtépázott tekintélyű ügyészi szervezetnek is, hogy mielőbb új, az államfő által autonóm módon jelölt és elismert, a parlamenti kétharmados többség által is támogatott új vezető kerüljön a Legfőbb Ügyészség élére.
A törvény szerint sikertelen legfőbbügyész-választás esetén akárhányszor lehet új embert jelölni és szavazni róla, ám ezeknek a köröknek néhány nap átfutási idejük van.
Az idő sürget. Normális esetben a presztízsveszteségen túl semmilyen kár nem származna a késlekedésből, mivel a korábbi Fidesz-többség által kialakított jogi környezet alapján a régi legfőbb ügyész hivatalban maradhat az új megválasztáséig. Csakhogy ez most nem opció, mivel az eddigi legfőbb ügyész már nincs a posztján.
Nagy Gábor Bálint ugyanis júliusi lemondását követően augusztus 25-i hatállyal ténylegesen távozott, kevéssel azután, hogy az ügyészi szervezet egy másik fontos vezetője, a Központi Nyomozó Főügyészséget irányító Fürcht Pál is felállt a székéből a Fidesz által kampánytémává emelt ukrán pénzszállítós üggyel összefüggő belső feszültségek miatt.
Még ez sem lenne gond, hiszen a legfőbb ügyésznek elvileg két helyettese is van. Ám most csak egy, mert Ibolya Tibort felmentette a Polt Péter helyére érkező Nagy Gábor Bálint. Így a feladatkört jelenleg az egyetlen helyettes, Lajtár István látja el. Neki viszont december 5-én megszűnik a szolgálati jogviszonya, mivel eléri a 65 éves öregségi nyugdíjkorhatárt.
https://hvg.hu/360/20260922_legfobb-ugyesz-casting-tisza-elutasitas-politika-probatetel-baka-andras-magyar-peter-valsag-ugyeszseg
Nyitóképünkön Bajka András köztársasági elnök. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt