Felhőkkel kezdődik a hét, majd jönnek a fagyos hajnalok

A szezon eddigi leghidegebb éjszakái jöhetnek a héten.

  • HVG

A délnyugatra, majd egyre inkább délkeletre örvénylő ciklon ma és kedden még szállítja a nedves levegőt térségünkbe, utána viszont változik az időjárási felállás, hiszen az északnyugatra elterülő és erősödő anticiklon peremén alapvetően száraz, és hideg légtömeg érkezik. Ennek megfelelően ma és kedden még előfordulhat kisebb eső, illetve a felhők lesznek túlsúlyban, írja előrejelzésében a HungaroMet.

Ami a továbbiakat illeti, szerdán már a napos területekből lesz több, és ekkor csapadék sem valószínű. Csütörtöktől a légmozgás is mérséklődik, és ugyan a gyengülő szél kedvez a párásság kialakulásának és a ködképződésnek, egyelőre úgy tűnik, inkább csak kisebb területen és átmeneti időre lehetnek rosszak a látási viszonyok, mert alapvetően száraz lesz a levegő. A gyengülő szél miatt emellett esténként gyorsan süllyed majd a hőmérséklet, sokfelé valószínű fagy, így a szezon eddigi leghidegebb éjszakái következnek.

A derült, szélcsendes fagyzugokban -5 foknál is hidegebb lehet.

Hétfőn és kedden mindenesetre a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet még 2 és 7 fok között alakul, de szerdán már lehet gyenge fagy, noha van, ahol valószínűleg éjszaka sem lesz hidegebb 6 foknál.

Nyitókép: Creative Touch Imaging / NurPhoto / AFP


Hozzászólások