Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) felsővezetése a szervezet több igazgatóságának és főosztályának vezetőjét is leváltotta.
Az egyik legérdekesebb személyi változás, hogy október 15-i hatállyal leváltották a Jogi Igazgatóság éléről Répássy Árpádot, aki egy gyorsan felívelő majd derékba törő bírói karrier után érkezett a kórházi főigazgatósághoz.
Mint arról nemrég a Magyar Hang beszámolt, a Répássy Róbert volt igazságügyi államtitkárral rokoni kapcsolatban álló Répássy Árpád 2019-2020 során egy rövid ideig az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese volt Handó Tünde alatt – mielőtt az elnökhelyettesi posztot Magyar Péter anyja, Erőss Mónika kapta meg, Répássyt pedig a Debreceni Ítélőtáblára nevezték ki tanácselnöknek. Onnan 2024 őszén került az OKFŐ-höz, ahol rövidesen annak ellenére hosszabbították meg kinevezését, hogy azt az Országod Bírói Tanács (OBT) nem támogatta. Ezt Répássy akkor annak tudta be, hogy várták volna vissza a bírói testületbe. Ennek fényében az is érdekes, hogy a hétfői közlemény szerint Répássy továbbra is az OKFŐ munkatársa marad, miközben a Jogi Igazgatóság vezetését október 15-i hatállyal Radics Zsuzsanna, tb-szakértő jogász vette át.
Tótth Árpád főigazgató nem bűnbakokat keres, hanem meg akarja érteni, hogy pontosan milyen problémák és hiányosságok vannak az adott intézményekben, amelyekre közösen keresne megoldást az intézményvezetőkkel.
További változások:
- A Jogi és Igazgatási Főosztály vezetői feladatait november 1-től Kudelich Ferenc látja el. Bori-Tolnai Krisztin korábbi főosztályvezető jogviszonya megszűnt.
- Szintén megszűnt a jogviszonya a Közbeszerzési, Pályázati és Műszaki Igazgatóságot október 22-ig vezető Srágli Attilának, akit Bulyovszky Bernadett követ a poszton.
- Az Informatikai és Információ-technológiai Igazgatóságot november 1-től Sólyom Miklós vezeti. Az igazgatóság korábbi vezetője, Balogh Csaba továbbra is az OKFŐ munkatársa marad.
- Az Egészségügyi Adatgazdálkodási és Elemzési Főosztály vezetői feladatait november 1-től Misek János látja el.
- Az Alapellátási Igazgatóság vezetését november 1-vel Holbók Tamás veszi át Végvári Tamástól, aki továbbra is az OKFŐ munkatársa marad.
- A Dunamenti REK Reprodukciós Központ Kft. taggyűlésének határozata értelmében november 1-től Vass Zoltán tölti be a szervezet ügyvezetői tisztségét. Elődje, Horpácsy Balázs jogviszonya megszűnt.
Az összegből 157 eszközt vásárolnak tizenhárom helyszínre.
Nyitókép: Répássy Árpád. Fotó: MTI / Balogh Zoltán