szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 400 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 230 500 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 195 600 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH az idei január-április időszakra vonatkozóan vizsgálta a fizetéseket. Ebből kitűnik, hogy a bruttó keresetek 3,9 százalékkalkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

A jelentés kiemeli, hogy az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 2,3 százalékkal csökkentek, amit a közfoglalkoztatás súlyának növekedése okozott.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (470 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (420 200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (383 900 forint).

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (139 400 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (148 000 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (156 800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A folytatást elolvashatja a Jobline Magazinban.

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője