Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Helyi lapértesülések szerint kivonul a román piacról a német Family Frost.
Helyi lapértesülések szerint kivonul a román piacról a német Family Frost. Az Eismann group tulajdonában lévő vállalat 2008-ban lépett piacra keleti szomszédunknál 40 kisteherautóval, s azt tervezte, hogy 17 millió eurót fektet be a romániai vállalkozásba. A Ziarul Financiar helyi gazdasági, pénzügyi napilap szerint a társaság jelenleg már több mint száz autóról árul fagyasztott élelmiszereket a nagyobb romániai városokban, tavalyi forgalma 3 millió euró volt, s havonta átlagosan 50 ezer fogyasztót szolgáltak ki.
Ennek ellenére a román lap értesülései szerint a német cég kivonulhat az országból, s más piacokról is, ahol a beruházások ellenére nem érték el a megcélzott árbevételt. A magyar leányvállalatnál az Ecoline kérdésére elmondták: kizárólag a román érdekeltség felszámolása kerül szóba, a magyar működést nem érinti a döntés.
A vállalat jelenleg hazai piaca mellett Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Horvátországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Portugáliában és Romániában értékesít fagyasztott élelmiszereket 1400 kisteherautóról, mintegy 2000 eladóval, forgalma pedig éves szinten 1 milliárd euró körül alakul.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?