Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több százmilliárd forint EU-s forrás csoportosítható át a vállalkozások számára a Start Tőkegarancia Zrt. szerint, amely a támogatások jelentősebb hányadát a húzóágazatok vállalkozásaihoz juttatná és kezdeményezi az állami segítségnyújtást az önrész biztosításában.
Több százmilliárdos forrást lehetne átcsoportosítani a kkv-knak
A társaság kedden az MTI-nek lejuttatott közleményében olyan változtatásokat sürgetett, amelyekkel a források felhasználása hatékonyabbá, a gazdasági növekedésre és foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatások pedig erőteljesebbé válnak. Emlékeztetnek rá, hogy a vállalkozói érdekképviseletek, szervezetek évek óta keveslik a 7 ezer milliárd forint értékű EU-s támogatáshoz viszonyított 10 százalékos arányú, a vállalkozások számára elérhető forrást. 2009-ben 110 milliárd forintot már átcsoportosítottak, de úgy vélik lenne mozgástér a további aránynövelésre, hiszen számos eltervezett önkormányzati projekt el sem kezdődött, a sajáterő finanszírozása sem megoldott.
Hangsúlyozzák azt is: a források hatékony elköltésének előfeltétele, hogy megváltozzon az eddigi kiválasztási metódus. Itt az ideje kijelölni, hogy melyek a magyar gazdaság húzóágazatai, ahol az egy forint befektetéssel elérhető hozzáadott érték- és foglalkoztatás-növekedés a legmagasabb. "Elkerülhetetlen annak felmérése, hol hasznosulnak legjobban a támogatások foglalkoztatási, értéknövelési szempontból. A vonal alatt teljesítő cégeket, bármely fájó is, nem szabad támogatni" - összegezte Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint. Az átlagot jelentősen meghaladó növekedésre képes magyarországi vállalkozások, a "gazellák" fő jellemzői a Start szerint, hogy 10-20 éve működnek, erősek a piaci pozícióik, képesek és készek a fejlesztésekre, van stratégiájuk és kiváló a menedzsmentjük. Ez a vállalati kör képes regionális szinten is meghatározó szereplővé válni, számukra kellene több forrást biztosítani, hiszen esetükben a támogatás hatékonyabban hasznosul - hívja fel a figyelmet a Start. A siker egyik alapfeltételének nevezik, hogy a források a verseny- és életképes vállalkozások fejlesztésére koncentrálódjanak, és ne okozzanak felesleges többletkapacitást, mivel a belföldi piac mérete nem növekszik, így hozzáadott érték sem keletkezik és a foglalkoztatás sem nő.
A Start szerint segíteni kell a kkv-ket az előfinanszírozás és az önrész előteremtésében is. Mivel az EU is utólag fizet, így nyilvánvalóan az állam is csak hitelből tudná átvállalni a támogatás előfinanszírozását, azonban sokkal kedvezőbb feltételekkel jutna hitelhez, mint a kkv-k, tehát jelentős mértékben tudná segíteni a támogatott beruházások megvalósulását - fogalmaznak. A Jeremie források eddig nem hasznosított részét (garancia-programokra elkülönített források) át kellene csoportosítani előfinanszírozásra és önrész biztosítására, a banki hitelfelvételnél kedvezőbb feltételekkel - javasolják.
Konszolidálni kell a programok végrehajtására és ellenőrzésére létrehozott szervezeteket is a Start szerint, a regionálisan létrejött ügynökségek munkáját a MAG Zrt-nek kell átvennie. Az egyszerűbb, de átgondoltabb pályázati rendszer azt is lehetővé tenné, hogy az ellenőrzésre kevesebb erőforrást kelljen biztosítani- hangsúlyozzák.
Zoltán Csaba szerint a szervezeti változtatások néhány hét alatt megvalósíthatók, de ettől alapvetően még nem javul a program hatékonysága, nemzetgazdasági hasznossága. Az egész rendszer koncepcionális megújításához, a politikai bátorság és szándék mellett, fél-egyéves időre lenne szükség.
A Start Tőkegarancia Zrt. a magyarországi kkv-k fejlesztési tőkéhez és vissza nem térítendő uiós támogatáshoz jutását segíti elő garanciavállalásával. A kezességvállalások teljesítését a 6 milliárd forint értékű Start Garancia Alap biztosítja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.