Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Jövőre hitelszűke várható Magyarországon, amelynek következtében a nagyvállalatok könnyebben, a kkv-szektor és a lakosság nehezebben fog hitelhez jutni - mondta Kozma András, a Commerzbank vezérigazgatója csütörtökön, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián.
A hitelezési problémák oka a torz magyar vállalati piramis, hiszen 1 milliárd forintnál nagyobb árbevételt csupán 5 ezer vállalkozás tud felmutatni, miközben 700 ezer vállalkozás működik, amelyek nagy része kényszer-, illetve önfoglalkoztató vállalkozás, ráadásul a szürke szférában tevékenykedik, így alig-alig hitelezhető - fejtette ki a Commerzbank vezérigazgatója. (Ausztriában 250 ezer vállalkozást tartanak nyilván!) Hozzátette azt is, hogy az úgynevezett közép-vállalati szektor hiányzik. Ennek következtében a közvetítő rendszer, azaz a bankok erre a torz struktúrára épültek rá, az átlátható nagyvállalkozásokat részesítik előnyben, s nem mellesleg a hitelek többségénél túlbiztosítják a fedezetet.
Kozma András felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon még mindig 130/100 a hitel/betét arány, azaz külföldi forrásokra szorulnak a pénzintézetek, amelyek jövedelmezősége erőteljesen romlott már 2010-ben is a gazdaság romló állapota és a 130 milliárd forint összegű, a világon a legmagasabb bankadó miatt. Jövőre a bankoknál lévő magánnyugdíjpénztárak jutaléka tűnhet el, ami tovább rontja a jövedelmezőséget - tette hozzá.
A nagyvállalatok mellett a kkv-szektor azon szereplői számíthatnak a bankok hiteleire, amelyeknek működése átlátható, tulajdonosaik nem off-shore cégek, alkalmazottaikat nem minimálbéren jelentik be, s nem mellesleg régóta ugyanazokkal a bankkal, bankokkal dolgoznak - jelezte a Commerzbank vezérigazgatója.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.