Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Zsolna közelében épülő csarnokban fékeket gyártanak majd.
A Zsolna közelében épülő csarnokban fékeket gyártanak majd. A projekt mintegy 18 millió euróból valósul meg, s a beruházó tájékoztatása szerint 320 új munkahelyet teremt – írja a helyi bumm. sk.
Slavomír Zbín, a Mobis képviselője a Hospodárske Noviny gazdasági lapnak úgy nyilatkozott, hogy terveik szerint az egység építése jövő év májusában kezdődhet meg a gyárat pedig 2012 decemberében nyitnák meg. A Mobis a Kiával egy időben jelent meg Szlovákiában, s jelenleg csaknem 1200 alkalmazottat foglalkoztat északi szomszédunknál.
Újra felfedezik Szlovákiát
Úgy fest tehát, hogy Szlovákiát a globális gazdaság talpra állásával párhuzamosan fokozatosan fedezik fel újra a befektetők. Néhány napon belül ez már a második hasonló jellegű bejelentés: a Faurecia autóipari beszállító, amely hat üzemet is működtet Szlovákiában alig egy hete közölte, hogy bővíti kassai egységét.
Északi szomszédunk állami támogatásokat is bevet az ország vonzóbbá tétele érdekében: a helyi kormányzat múlt héten jelezte, hogy az adókedvezmény elnyeréséhez szükséges befektetés felső határát a felére csökkentené, hogy nőjön az előnyben részesítettek köre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.