Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A várakozásoknál nagyobb mértékben növelte nyereségét 2011 első három hónapjában a német Adidas.
A várakozásoknál nagyobb mértékben növelte nyereségét 2011 első három hónapjában a német Adidas. A világ második legnagyobb sportszergyártója 209 millió eurós adózott profitot könyvelhetett el, ez pedig nem csak az egy esztendővel ezelőttit haladja meg negyedével, de a Bloomberg nyolc elemző megkérdezésével összeállított 183 milliós konszenzusánál is jóval magasabb. A társaság árbevétele 22 százalékkal 3,27 milliárd euróra nőtt.
A cég közleménye szerint a bővülés motorja Kína, illetve a Reebok márka volt. A világ legnépesebb országában az Adidas 43 százalékkal 284 millió euróra növelte forgalmát, míg a Reebok eladásai 27 százalékkal gyarapodtak. Jól teljesített a társaság régiónkban is, ahol 28 százalékkal ugrott meg az értékesítés.
A cég vezetése alapvetően optimistán nyilatkozott a kilátásokról is. Az Adidasnál most úgy látják, hogy a vállalat árbevétele az idén magas egyszámjegyű növekedést mutathat, ami némi javulás a korábban közzétett „közepes-magas egyszámjegyű növekedés” prognózishoz képest.
A befektetők kitörő örömmel fogadták a híreket: az Adidas részvényeinek jegyzése 3,5 százalékkal ugrott meg reggel a frankfurti kereskedésben, s ezzel 15 éve nem látott magasságokba emelkedett.
A vártnál jobb eredményekről számolt be a múlt héten publikált beszámolójában a világ harmadik legnagyobb sportszergyártója a Puma is. A világ legnagyobb iparági szereplője, a Nike üzleti évét május végén zárja, a február 28-áig tartó harmadik negyedévi jelentésében az amerikai csoport a jövőbeli kilátásokat illetően is borúlátóan nyilatkozott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.