Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Felülvizsgálná az INA irányítási jogáról szóló, Mollal kötött korábbi megállapodásokat a horvát kormányzat.
Felülvizsgálná az INA irányítási jogáról szóló, Mollal kötött korábbi megállapodásokat a horvát kormányzat. Erről Djuro Popijac gazdasági miniszter beszélt Zágrábban. A szaktárca vezetője jelezte: szeretnék újratárgyalnia a 2003-as és 2009-es szerződéseket, annak érdekében, hogy azok a megállapodásban szereplő célkitűzések is megvalósuljanak, amelyeket eddig nem sikerült elérni. A politikus hozzátette: a kormányzat elsődleges célja, hogy javítsa az ország energiabiztonságát.
Ez utóbbi mondat azért különösen érdekes, mert az ország energiabiztonságának javításával indokolta a magyar kabinet is a Mol 21,2 százalékos pakettjének visszavásárlását is az orosz Szurgutnyeftyegaztól. Azaz a horvátok a magyar kormányzat fegyverét fordítják az itthon védett Mol ellen.
Mint ismert a magyar olajipari vállalat, és a horvát állam között tavaly decemberben mérgesedett el a viszony, amikor a Mol nyilvános vételi ajánlatott tett az INA-ra a helyi kormányzat közleménye szerint úgy, hogy előzetesen nem tájékoztatták őket.
Az INA legnagyobb tulajdonosa egyébként a Mol, amely a részvények 47,26 százalékát tartja kézben, s két éve az irányítási jogokat is megszerezte, míg a második legnagyobb részvényes a zágrábi kormányzat 44,84 százalékos tulajdonhányaddal.
Az elmúlt hetekben a horvát pénzügyi felügyeletnek (HANFA) többször is felfüggesztette a kereskedést az INA részvényeivel a zágrábi tőzsdén korábbi ügyletek vizsgálatára hivatkozva. A felügyelet legutóbb arról tájékoztatott, hogy korlátlan időre meghosszabbítja az INA-papírok kereskedési tilalmát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.